Egy arany- és egy ezüstérmet hoztak Pécsről a fehérvári vívók

A Katolikus Iskolák Versenyén a Ciszterci Szent István Gimnázium ifjú párbajtőrözői indultak, akik egyben a Székesfehérvári Vívó és Szabadidősport Egyesület versenyzői is. A klubtól az elmúlt időszakban több meghatározó vívó igazolt el, de a feltörekvő fiatalok eredményei jól mutatják, hogy ezúttal is komolyan gondolják az utánpótlás nevelést - az egyesület égisze alatt és iskolai keretek között is.
2018.03.07. 09:17 |
Egy arany- és egy ezüstérmet hoztak Pécsről a fehérvári vívók

A Katolikus Iskolák Versenyéről Varga Flóra hozta el a legfényesebben csillogó érmet. Az I-II. korcsoportban induló vívó kiegyensúlyozottan versenyzett, a csoportkör után már a  táblán is az első helyen zárt, majd a döntőben bravúrosan 10-3-ra győzött. Varga Flóra tavaly szeptemberben kezdte az edzéseket a Ciszterciben, majd csatlakozott a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesülethez.

A III.-IV. korcsoportban Jajecnik Marcell ezüstéremmel tért haza, ami szinte arannyal ér fel, hiszen a döntőben egy idősebb versenyző állította meg. Jajecnik 15-8-ra kapott ki a Vasas vívójától, Gyenes Andrástól. Kerülő Sebestyén a hatodik, Bódi Ádám a hetedik helyen végzett.

A fehérvári vívók hétvégén Bükön a legjelentősebb utánpótlás sorozat, az Olimpici párbajtőr Grand Prix újabb állomásán lépnek pástra.