Egész télen nyitva tart az uszoda – készülnek a felújítási tervek is

Az év utolsó negyedévére közel 60 millió forintos kormányzati támogatást kap a Csitáry G. Emil Uszoda a működtetési költségekhez, így biztosan egész télen nyitva tart majd a város egyik leglátogatottabb, de egyben legmagasabb fenntartási költségű létesítménye. 2024 első negyedévére elkészülnek a felújítási tervek is, amelyek főként az energiafelhasználás csökkentésére irányulnak és további élményelemekkel is bővítenék a városi strandot.
2023.12.01. 17:59 |
Egész télen nyitva tart az uszoda – készülnek a felújítási tervek is

Az utolsó negyedévre közel 60 millió forintos kormányzati támogatás érkezett a működtetés segítésére

„Ahogy a tavalyi év utolsó negyedévétől folyamatosan, úgy 2023 utolsó negyedévében is támogatja a Kormány a városi uszoda üzemeltetését, hogy a székesfehérvári gyerekek és a felnőttek folyamatosan használhassák a létesítményt. Közel 60 millió forint most érkezik erre a célra.” – osztotta meg az örömhírt a pénteki sajtótájékoztatón Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Mint kiemelte: hatalmas terhet jelent a működtetés, így az energiaellátás olcsóbbá és hatékonyabbá tétele a fő cél. Az az 50 millió forintos kormányzati támogatás, amit az energiakorszerűsítésre, napelemekre fordíthatnak, szintén a magas fenntartási költségek csökkentését teszi majd lehetővé a fehérvári uszodában.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a támogatásért a kormányzatnak, és külön Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak, valamint Vargha Tamásnak. „2022 negyedik negyedévétől kezdődően – a mostani mintegy 60 millió forintot is beleszámítva – több mint 416 millió forintot kaptunk Magyarország Kormányától, kifejezetten a Csitáry G. Emil Uszoda üzemeltetési költségeinek a finanszírozásához. Azaz 1 Ft + 1 Ft elven tudta a város megoldani ennek a nagyon fontos létesítménynek a folyamatos működtetését. A városi uszoda 2023-as üzemeltetési költsége több mint 855 millió forint, ez a ma működő létesítményeink közül a legdrágább fenntartású. Ki merem jelenteni, hogy ha tavaly télen nem érkezett volna kormányzati segítség, akkor az uszoda működését korlátoznunk kellett volna. A mostani támogatással pedig azt tudjuk elérni, hogy a városnak ne kelljen erőn felül az üzemeltetés költségeihez hozzájárulni, hanem ezeket a forrásokat más fontos helyi feladatokra, például az uszoda fejlesztéséhez a tervek elkészíttetésére fordíthassa.” – hangsúlyozta a város polgármestere.

A Városgondnokság az Uszoda üzemeltetője, kollégáik – a víz és a belső tér hőmérsékletének csökkentése nélkül – gondoskodtak a takarékos gazdálkodásról, a folyamatos működtetésről. „Az idei szezonban már a sátorral együtt, az elmúlt években megszokott teljes kapacitással tud működni az uszoda. Ez azért is fontos, mert a bevételek a működtetési költségnek mindössze 10 százalékát teszik ki, azaz ez egy nagyon erőteljesen a támogatáson alapuló működésű, a verseny- és a tömegsportot is kiszolgáló létesítmény.” – mondta el Bozai István városgondnok, aki emlékeztetett arra, hogy reggel hattól este 9 óráig lehet használni az uszodát. Szerencsére népszerű is a létesítmény, ahol továbbra is várnak mindenkit, aki saját egészségének megőrzéséért szeretni tenni azzal, hogy úszik.

Mindenki nagy várakozással tekint a több mint harmincéves épület felújítására, amivel jelentősen csökkenthető lenne az éves több mint 480 millió forintos energiaköltség is.

Mint elhangzott: a Városgondnokság és a Városfejlesztési Kft. saját, önkormányzati szakemberei készítik a terveket, közben pedig már ennek finanszírozásáról és megkezdődtek az egyeztetések.

Számítanak a kormányzat és a helyi adófizetők támogatására is a fontos beruházásnál. Várhatóan 2024 első negyedévében a nyilvánosság számára is be tudják majd mutatni a komplex felújítási tervet és programot, amely főként az uszoda épületét érinti, valamint a strand területére vonatkozóan is néhány élményelemmel történő bővítést is jelent.

Fehérvári színes

  1. Közlekedj okosan!

    Tizedik alkalommal rendezik meg a Közlekedési Kultúra Napját május 8-án, szerdán délelőtt a Németh László Általános Iskola előtti téren. A szemléletformáló, játékos feladatokkal tarkított rendezvényen óvodás és általános iskolás gyerekek gyarapíthatják tudásukat a tudatos közlekedés témájában.

    2024.05.06.
  2. Csináld magad!

    Tavaszi kopogtató készítésére várja az érdeklődőket a Vízivárosi Közösségi Klub május 7-én, kedden 17 órára. A Budai út 94. szám alatti helyiségben egy kis beszélgetés mellett virágos ajtódíszeket készíthetnek az ügyes kezűek. A program ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a +3670/457-9002-es telefonszámon.

    2024.05.06.
  3. Viktória Pódium kedden

    Madár koncert, bűvészshow és nem mindennapi természetfotókból nyíló kiállítás szerepel a Viktória Pódium májusi rendezvényén. A „keddcsináló kulturmix” vendégei Kópiás Gabriella, Vasvári Tamás, dr. Perényi István és Zsiga Edward lesznek május 7-én, kedden 18 órától.

    2024.05.06.
  4. Anyák napja a Felsővárosban

    A székesfehérvári Felsővárosi Közösségi Házban immár több mint 25 éve jól működő Nem csak a húsz éveseké a világ nyugdíjas klub anyák napi ünnepséget szervezett. Az eseményen ott volt dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Földi Zoltán felsővárosi önkormányzati képviselő és Zentai Zsolt polgármesteri tanácsadó.

    2024.05.06.