-
Elrajtolt a II. Senshi Kupa
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében szombat délelőtt közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.11. -
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Edzőváltás az Albánál, Matthias Zollner a kosarasok új mestere
„Lépésünket a csapat jelenlegi helyezése, illetve az egyes mérkőzéseken mutatott hullámzó játékunk indokolta. A bajnokságban eddig elszenvedett 6 vereségünkből 4 alkalommal győztes helyzetből veszítettünk mérkőzést. Természetesen a sikertelen szereplésben a vezetőedzőn kívül a játékosok, a stáb tagjai is ugyanúgy hibásak és mindegyikünknek megvan a maga felelőssége. Az edzőváltás mellett egyéb szankciók is születtek, de ezeket a klub belügyeként kezeljük." - nyilatkozta a kluib honlapján Balássi Imre elnök.
A vezetőedző utódját sikerült hamar megtalálni. Matthias Zollner személyében már egy Magyarországon bizonyított, sikeres edzővel folytatja az Alba a 2021/2022-es bajnokságot.
„Először is nagyon örülök, hogy visszatérhetek Magyarországra, legfőképpen, hogy Fehérváron folytathatom edzői pályafutásom. Legutóbbi magyarországi tartózkodásom során nagyon megszerettem a magyar bajnokságot és a szurkolókat, alig várom, hogy újra munkába álljak. Ezúton is köszönöm a klub elnökének a bizalmat, azon leszek, hogy segítsem az Albát, hogy visszakerüljön a méltó pozíciójába. Úgy gondolom, sok tehetséges játékos van a csapatban, a következő hetekben, hónapokban keményen szeretnénk dolgozni és a maximális teljesítményt nyújtani. Izgatottan várom az első mérkőzésünket... Hajrá Alba!” – mondta a klubhonlapnak Matthias Zollner.