-
INTRO/VÉNA
Az improvizáció és a lírai festőiség találkozik Szabó Noémi festőművész INTRO/VÉNA című tárlatában, mely a festészet és a tánc egységét mutatja be. A kiállítást május 14-én, kedden 18.00 órakor nyitják meg a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódva.
2024.05.13. -
Gálakoncert szerdán
Hagyományos gálakoncertjére készül a Zenei Nevelésért Alapítvány május 15-én, szerdán 18.00 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére létrehozott civil szervezet programján adják át a város egyik legrangosabb elismerését, a Zenei Nevelésért Díjat.
2024.05.13. -
Nemzetközi kórustalálkozó
Idén is megrendezték a Székesfehérváron a Nemzetközi Kórustalálkozót. A megmétrettetésen a hazaiak mellett a Felvidékről is érkezett kórus.
2024.05.13. -
Emlékhelyek napja Fehérváron
Lovagi táborral, középkori zenével és kézműves foglalkozásokkal is várták egyebek mellett a kilátógatókat az Emlékhelyek napján, Fehérváron.
2024.05.13.
Ecsetszerelem – könyvbemutató a Felsővárosi Közösségi Házban
A Felsőváros krónikásaként is gyakran emlegetik Sükösd Gézáné Schuller Erzsébetet, aki Felsőváros jussa című, 2003-ban megjelent könyvében alapos gyűjtőmunkával dolgozta fel a városrész lakóinak ünnep- és hétköznapjait.
A sikeres könyv három évvel később kibővített formában újra megjelent, majd a szerző egy más jellegű, de ugyancsak a felsővárosi hagyományokat, szokásokat megidéző kötettel jelentkezett. A Janka és József titka egy kántor-karnagy és egy óvónő szerelmi levelezését osztotta meg az olvasókkal.
Tavaly novemberben egy új könyv látott napvilágot Sükösd Gézáné tollából. Az Ecsetszerelem című regény fiktív történet: egy székely fiúról szól. A főhős, Samu nem ismeri a szüleit, a trianoni békediktátum után nehéz körülmények között él Erdélyben, onnan kerül egy családhoz Magyarországra, ahol végül kitartással, sok munkával beteljesíti az álmát, és festőművész lesz. A szerző egy interjúban így fogalmazott a könyvről: a történet kicsit meseszerű, de az volt célja, hogy az olvasók lássák, ha valaki szenvedélyes és kitartó, az olyan segítőkre talál, akik nem hagyják, hogy elvesszen, hanem mellé állnak és segítik a céljai elérésében. A könyv borítóját a Dunaújvárosban élő Iker Marianna tervezte, a történetet az ő festményei illusztrálják.
Az Ecsetszerelem című regényt a pandémia miatt eddig élőben még nem volt lehetőség bemutatni, az első személyes találkozás a szerzővel július 26-án, hétfőn 17 órakor lesz: a Felsővárosi Közösségi Házban Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió szerkesztő-riportere kérdezi Sükösd Gézánét. Az esemény vendégei az est kezdetén erdélyi dalokat hallhatnak, és bemutatják az Erdélyi mozaik című DVD-t is.
Az ingyenesen látogatható program a Tematikus programsorozatok, klubfoglalkozások szervezése Székesfehérváron TOP-6.9.2-16-SF1-2018-001 projekt keretében valósul meg.