Dzunics Braniszlav marad az Alba Fehérvár vezetőedzője

A 2016-17-es idényben minden címet besöprő fehérvári kosarasok vezetőedzője, Dzunics Braniszlav aláírta újabb egyéves szerződését, vagyis a bajnoki címvédő csapat eddigi edzőjével vág neki a számos kihívást tartogató új szezonnak. Mindez aligha meglepő azok után, hogy a szakvezető már kétszer vezette bajnoki címre és kupagyőzelemre is az Albát, és amióta visszatért Paksról, mindkét idényben döntőben volt az előzőleg mélypontpon lévő együttes.
2017.07.07. 16:25 |
Dzunics Braniszlav marad az Alba Fehérvár vezetőedzője

"Örülök, hogy sikerült megállapodnunk. 2015 nyarán tértem vissza Paksról Fehérvárra, tavaly a bajnokságban ezüstérmet szereztünk, idén viszont mindent sikerült megnyernünk, fontos, hogy folytatjuk a közös munkát. Sikeres szezont zártunk június derekán, bízom abban, hogy a későbbiekben is hasonlóan eredményesek leszünk. Tavaly a FIBA Europe Cup-on indultunk és bizonyítottunk, ezúttal a Bajnokok Ligájában szerepelünk, ami új kihívást jelent, szeretnénk ott is eredményesen szerepelni. Bár az ellenfeleket és a sorsolást nem ismerjük, a maximumot igyekszünk kihozni magunkból. A csapat magyar magja kialakult, ez lényeges, nagyon remélem, hogy a külföldiek kiválasztása ugyanolyan jól sikerül, mint tavaly nyáron. Nem szeretnék ígérgetni a következő idény kapcsán, de mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében" - nyilatkozta Dzunics Braniszlav a klub honlapján.

Balássi Imre klubelnök szerint a legjobb megoldás született az edzőkérdésben.
"Természetes volt a döntés, hogy folytatjuk a két éve kezdett közös munkát a szakvezetővel. Ennél sikeresebb szezont nehéz elképzelni, mindent meg fogunk tenni, hogy a hazai mezőnyben továbbra is meghatározók legyünk és a Bajnokok Ligájában is letegyük névjegyünket. Pontosan tudjuk, hogy nem lesz könnyű, itthon mindenki minket akar majd legyőzni. A klubot tovább építjük, amiben komoly szerepe lesz ezután is Dzunics Braniszlavnak."