-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Drónnal is őrzik a fesztiválozók biztonságát - rendőri biztosítás az EFOTT-on
A megnövekedett gépjármű- és gyalogosforgalom mindenkitől fokozott figyelmet igényel, ezért kérjük, hogy a hőség ellenére is legyenek türelmesek és toleránsak egymással szemben. Az egyenruhások a rendezvény ideje alatt annak közvetlen környezetében kiemelt hangsúlyt fektetnek az ittas, illetve bódult állapotban, a közúti közlekedés feltételeinek nem megfelelő gépjárművel közlekedő vagy egyéb módon szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére, továbbá a passzív biztonsági eszközök rendeltetésszerű használatára. Munkájukban drón is a segítségükre van, amellyel nyomon követhetik mind a fesztivál területén történteket, mind a környékbeli utak telítettségét és a közlekedésbiztonságot.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi körzeti megbízottjai szolgálati hajóval járőröznek a fesztivál közelében, és felügyelik a vízhasználat szabályainak betartását. Szükség esetén biztonsági intézkedés keretében segítséget nyújtanak a rászorulóknak.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a rendezvény területén információs pontot létesítettek, ahol kiadványokkal, különböző ügyességi feladatokkal várják az érdeklődőket, továbbá hasznos tanácsokat adnak a vagyonvédelem, az áldozatvédelem és a drogprevenció témakörét illetően is.