-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Döntetlent játszott Győrben a Videoton
A Haladás hétközi legyőzése után 1-1-es döntetlent játszott a Videoton FC a Győri ETO otthonában. A döntetlen csak az első felvonás volt a két gárda versenyfutásában, szerdán már a Magyar Kupa elődöntőjében találkoznak a Sóstói Stadionban. A 64. percben Tóth Balázs vágta a hálóba a labdát, három perc múlva pedig Kamber révén válaszolt az ETO. Újabb gól már nem esett, a Vidi számára így egyre messzebb kerül a dobogó legfelső foka.
2013.04.14. 20:03 |
A Haladás hétközi legyőzése után 1-1-es döntetlent játszott a Videoton FC a Győri ETO otthonában. A döntetlen csak az első felvonás volt a két gárda versenyfutásában, szerdán már a Magyar Kupa elődöntőjében találkoznak a Sóstói Stadionban.
A Vidi számára jól indult a hét, a márciusi ítéletidő miatt elhalasztott szombathelyi kirándulást győzelemmel zárta a csapat, a piros-kékek Arturo Álvarez első magyar bajnoki góljával nyertek 1-0-ra a Haladás vendégeként. A heti második kirándulás már keményebb diónak ígérkezett, a listavezető Győri ETO eddigi tizenegy hazai bajnokiján ugyanis veretlen maradt. A Vidi azzal a tudattal léphetett pályára, hogy amennyiben nem nyer a zöld-fehérek ellen, akkor szinte behozhatatlanná válik az egy meccsel kevesebbet játszó ETO-val szembeni 12 pontos hátránya. Az első félidőben a Bozsovics – Szolnoki, Caneira, Juhász, Hector – Tóth B., Vítor Gomes (Mitrovics 72.) – Álvarez (Gyurcsó 62.), Kovács, Paraiba – Torghelle (Nikolics 72.) Vidi játszott fölényben, azonban ez meddőnek bizonyult. A látvánnyal nem volt gond, Álvarez olyan cselsorozatot mutatott be például, hogy a győri védelem percekig tekergette a nyakát a követhetetlen mozgássorozat után. A salvadori támadó és társai azonban pontatlanul céloztak, így elmaradt a várva-várt vezetőgól. A 64. percben aztán mégis előnybe került José Gomes együttese: Gyurcsó centerezését Tóth Balázs vágta a hálóba, erre azonban három perc múlva Kamber révén válaszolt az ETO. Újabb gól már nem esett, a Vidi számára így egyre messzebb kerül a dobogó legfelső foka.
A Győri ETO után szerdán jön az újabb meccs, a Magyar Kupa elődöntőjében a Győri ETO lesz az ellenfél. Bizony, újra a zöld-fehér gárdával találkozik a Vidi. A két csapat egészen friss élményekből építkezve készülhet a kupameccsre. A Magyar Kupa a Vidi számára kiemelten fontos lehet, hiszen itt tűnik a legkönnyebben elérhetőnek a nemzetközi kupaporond. Az ETO számára mindig presztízskérdés egy fehérvári vendégszereplés, a szerdán 18 órakor kezdődő kupa elődöntő így bizonyosan a bajnokihoz hasonlóan jó iramot és változatos küzdelmet hoz majd.