Dokumentumjátékkal emlékeztek a Don-menti csaták áldozataira Almássy-telepen

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, A Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a pákozdi Katonai Emlékpark, a Krajczáros Alapítvány, a Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület és a Krisztus Király Plébánia közös rendezvényén a „…nyugtasson a Donnak zúgása” című dokumentumjátékot adták elő a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei és a dabasi Áldos Színpad tagjai csütörtök este a Zsolt utcai Közösségi Házban.
2018.01.11. 20:31 |
Dokumentumjátékkal emlékeztek a Don-menti csaták áldozataira Almássy-telepen

A don-kanyari tragédia, a mai napig, 75 év után is tragédia. Úgy lehet ezt feldolgozni, ha úgy fogjuk fel, hogy az ott elesett katonák azért áldozták magukat, hogy a bajtársaik hazajöhessenek. A Don-kanyar azért is fontos még, mert 1945 után nem lehetett beszélni róla. Emiatt, az elhallgatás miatt kell még hosszú idő ahhoz, hogy a mítoszok valósággá váljanak és mindennapi emlékezetünk részei legyenek.” - fogalmazott Dr. Szabó József János, hadtörténész, a „…nyugtasson a Donnak zúgása” című dokumentumjáték szerzője. Amikor először elolvastam a darabot, nagyon meghatott. Nagyváradi bemutatóján ugyanilyen hatással volt a közönségre is, és bennünk, szereplőkben is mély nyomot hagyott.” - tette hozzá Molnár Julianna, a Nagyváradi Szigligeti Színház színművésze.

Nagyváradon, ahol élünk, megmaradásunk része, hogy magyarok vagyunk. Azokban a sorsfordító eseményekben őseink is részt vettek, ezért amikor kezembe került a dokumentumjáték szövege, egyértelmű volt számomra, hogy meg kell valósítani ezt az előadást, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, őszinte, tiszta, emberi gondolatokkal.” – emelte ki a szintén Nagyváradról érkező művész, Meleg Vilmos.

Úgy gondolom, hogy a 75 évvel ezelőtti eseményekről mindenkinek tudnia kell, és ezt a tudást át is kell adni a következő nemzedékeknek.” - mondta köszöntőjében Deák Lajosné, önkormányzati képviselő, a rendezvény egyik támogatója, aki megköszönte a szervezőknek és a résztvevőknek a közösségteremtő megemlékezést. A rendezvényt támogatta Vargha Tamás, honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is.