-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Daruzási munkák miatt szombaton lezárás lesz a Várkörúton
Forgalomkorlátozás lesz május 30-án, szombaton a Várkörúton: daruzási munkálatok miatt 7-18 óra között teljesen lezárják a Nemzeti Emlékhely körforgalomtól a Petőfi Sándor utcáig terjedő szakaszt.
A lezárás idején az autóbuszjáratok az alábbi módosítások szerint közlekednek:
„23”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Széchenyi u. – Budai út; Kimaradt megállóhelyek: Zsuzsanna forrás, Áron Nagy Lajos tér, Széna tér (Videoton Ipari Park irányába)
„24”-es és „25”-ös jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Széchenyi u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u.; Kimaradt megállóhely: Zsuzsanna forrás
„33”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Fecskepart /Eredeti útvonal/ – Várkörút – Rákóczi u. – József A. u. – Budai út – Prohászka O. u.; Kimaradt megállóhely: Zsuzsanna forrás
„34”-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Prohászka O. u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u. – Várkörút – /Eredeti útvonal/; Kimaradt megállóhely: Zsuzsanna forrás
„35”-ös jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Prohászka O. u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u.; Kimaradt megállóhely: Zsuzsanna forrás
Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken állnak meg.
Kérik a közlekedőket, hogy ebben az időszakban kerüljék el a lezárt területet. A lakókat szükség esetén, a biztonsági szempontok betartásával be- és kiengedik ingatlanaikból.