Dalok, táncok, anekdoták - gyimesi csángó vendégek műsoros estje a Városházán

Muzsikaszó, tánc, ének és tréfás anekdoták szerepeltek Vaszi Levente és tanítványai pénteki műsorán, a Városháza Dísztermében. A Fölszállott a pávából ismert tanár és diákjai az elmúlt hetet Székesfehérvári Önkormányzatának velencei ifjúsági táborában töltötték, szerdán délelőtt a Bregyóban zajló Napraforgó Városi Napközis Táborban jártak, majd pénteken - búcsúzóul - a Városházán mutatták be népviseletüket, dalaikat, mesevilágukat, táncaikat.
2018.07.06. 20:58 |
Dalok, táncok, anekdoták - gyimesi csángó vendégek műsoros estje a Városházán

A vendégeket és a közönséget Székesfehérvár Önkormányzata nevében Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte a Városházán , aki köszönetet mondott, hogy a gyimesi csángók ápolják hagyományaikat, megosztják velünk kultúrájuk kincseit. Örömét fejezte ki, hogy őrzik azt az archaikus magyar nyelvet, amelyet több száz évvel ezelőtt hazánk akkori fővárosában, a koronázó székhelyen, Székesfehérváron is beszéltek az itt élők. „Az együtt töltött idő, a találkozások identitástudatunk erősítését is szolgálják.” - mint mondta.

Vaszi Levente és tanítványai visszatérő vendégei Székesfehérvárnak, az egyik legtávolabbi, több mint 800 kilométerre fekvő gyimesi csángó településről, Kostelekből érkeztek. Az alig 500 lelkes faluban Levente iskolán kívüli oktatási program keretében tanítja a hagyományőrzést a helyi gyerekeknek, az elmúlt tanévben 35-en jártak hozzá.

Vaszi Levente elmondta, jó szívvel fogadták Fehérvár meghívását, hiszen a jutalomtábor lehetősége ösztönzően hat a gyerekekre, a magyar órákon való részvételre. „Mindennap azon dolgozunk, hogy a következő generáció is megismerje gyökereit, hogy a mai csángó gyerekek az ének, a tánc és a magyar nyelv összetartó ereje révén tovább vigyék a több évszázad óta élő tradíciókat.” - tette hozzá a a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program tanára.

A gyimesi csángó est során a közönség láthatott hejszát, csárdást és kerekest a gyerekek előadásában, hallhatott tréfás gyimesi mesét, a mindennapi életet felidéző dalokat, valamint Vaszi Levente ízes történeteit a csángók csavaros észjárásáról, állhatatosságáról.