-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Csütörtökön újra MuseumQuiz - 3-5 fős csapatokat várnak
Folytatódik a Museum Café és a Szent István Király Múzeum népszerű kocsmakvíze, a MuseumQuiz. Az est során a játékosok 3-5 fős csapatokat alkotva próbálhatják ki magukat, akik ezúttal – az elmúlt hónapok tematikáját folytatva – a 2000-2010 közötti évtizedből kapnak kérdéseket.
2023.05.24. 09:28 |
Május 25-én, csütörtökön 19.30 órától rendezi soron következő játékestjét a Szent István Király Múzeum a Museum Caféban.
A kvízestre ezúttal is 3-5 fős csapatok jelentkezését várják, akik a MuseumQuiz bajnoka címen túl értékes nyereményekért is harcolhatnak. Természetesen folytatódik az elmúlt hónapokban megszokott témaválasztás: a szervezők a 70-es évektől eljutottak egészen a 2000-es évekig, így a játékosok a 2000 és 2010 közötti időszak eseményeiről, személyeiről, popkultúrájáról adhatnak számot.
Regisztrálni a rendezveny.regeszet@szikm.hu e-mail címen lehetséges, valamint a szabad helyek függvényében a helyszínen.