-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Csütörtökön folytatódik a Szent István Király Múzeum és a Museum Café kocsmakvíze
A Szent István Király Múzeum és a Museum Café népszerű kocsmakvízében a játékosok ezúttal az alkohol témakörben mutathatják meg tudásukat. A szórakoztató tematikus kvízjátékra 3-5 fős csapatok jelentkezését várják.
2023.11.22. 09:48 |
November 23-án, csütörtökön 19.30 órától folytatódik a Szent István Király Múzeum és Museum Café kocsmakvíze, a MuseumQuiz.
A kvízestre a mostani alkalommal is 3-5 fős csapatok jelentkezését várják, akik ezúttal az alkohol témakörben mutathatják meg tudásukat. Az esten megannyi becsapós, érdekes és talányos kérdés vár a csapatokra, erőfeszítéseiket pedig nem csak az első helyért járó dicsőség, de értékes nyeremény is koronázza.
Regisztrálni a rendezveny.regeszet@szikm.hu e-mail címen, valamint a szabad helyek függvényében a helyszínen lehet.