-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Csütörtökön és pénteken átkötési munkálatokat végeznek a Mártírok útja – Seregélyesi út csomópontban
A Mártírok úti csapadékcsatorna-felújítás második szakasza zajlik múlt ősz óta, amelynek keretében csütörtökön és pénteken a Seregélyesi úti csomópontnál végeznek átkötési munkálatokat. Az áthaladás biztosított lesz, ám torlódás előfordulhat. Kérik a közlekedőket, hogy aki teheti, válasszon másik útvonalat ezeken a napokon.
2021.03.24. 11:34 |
Végéhez közeledik a Mártírok útja csapadékcsatorna II. szakasz felújítása, ami tavaly szeptemberben indult, és 456,47 millió forint értékű beruházással, uniós támogatással valósul meg.
A Raktár utcától a Seregélyesi útig tartó szakaszt érinti a kivitelezés, az út alatti közművek (680,7 folyóméter vezeték) cseréjével, illetve a közvetlenül érintett, a beruházás során sérült közúthálózat burkolat-, járda-, parkoló-, kapubejáró felületeinek helyreállításával.
A munkálatok csütörtökön és pénteken a Mártírok útja – Seregélyesi út csomópontban folytatódnak. A folyamatos áthaladást biztosítják, de torlódásra lehet számítani. Kérik a lakókat és a közlekedőket, hogy továbbra is legyenek körültekintőek és óvatosak!