-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok
A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, azonban a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad.
2020.07.22. 08:28 |
A felvételizők 2020. július 23-án este 20 órától a bevált gyakorlat szerint SMS-ben közvetlen értesítést kapnak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak az idei ponthatárokról.
Mivel a járványügyi készültség jelenleg is fennáll, a hagyományos ponthatár-kihirdető rendezvény ezúttal elmarad. A Pont Ott Parti résztvevőinek száma az elmúlt időszakban jócskán felülmúlta az 500 főt, ezért az érvényben lévő jogszabályi előírások alapján idén nem rendezhető meg az esemény.