-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Csütörtök éjszaka és péntek hajnalban festik a burkolati jeleket a Széna téri körforgalomnál
A lehető legkisebb forgalmi fennakadást okozva, tervezetten az éjszakai-hajnali órákban végzik el a Széna tér környékén a burkolatjel-festési munkálatokat. A március 2., csütörtök 23.00 és március 3., péntek 4.45 óra közötti időszakban a helyszínen időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
2023.03.02. 12:26 |
Forgalomterelésekkel korlátozásokra kell számítani a Széna tér – Rákóczi út – Gáz utca – Királysor csomópontban lévő körforgalomban március 2., csütörtök 23.00 óra és március 3., péntek 4.45 óra között, burkolatjel-festési munkálatok miatt.
Az éjszakai, autóbuszforgalom-mentes időszakra ütemezett munkavégzés célja, hogy a szükség szerint bevezetésre kerülő ideiglenes útzár a lehető legkisebb mértéken akadályozza a forgalmat, és ne okozzon fennakadást a közösségi közlekedésben sem.
Arra kérik a gépjárművezetőket, hogy úti céljaik megközelítése során a csomópontot érintő korlátozásokat vegyék figyelembe, közlekedésük során fokozott figyelemmel kövessék a kihelyezett jelzéseket. Megértésüket és együttműködésüket köszönik.