-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Csőtörés hibaelhárítása miatt módosított úton jár ma a 40 és a 41-es jelzésű autóbusz
Csőtörés hibaelhárítása miatt előreláthatólag ma 15 óráig rövidebb útvonalon közlekedik a 40 és 41-es jelzésű autóbusz Maroshegyen.
2020.02.24. 11:48 |
A Nagyszebeni utca 87. szám előtti csőtörés hibaelhárítása miatt a mai nap folyamán előreláthatólag 9.30 és 15.00 óra között nem közlekednek a Nagybányai úton az autóbuszjáratok.
A fenti időszakban a 40 és 41-es jelzésű autóbuszjáratok kifelé irányban a Szilvamag elnevezésű megállóhelyig közlekednek. A menetidő nem változik, ugyanis a visszaközlekedésig a megállóhelyen várakoznak a buszok.
A hibaelhárítás időtartama alatt a Nagyszebeni utcai, Székely utcai, Nagybányai utcai és a Brassói úti megállóhelyek kimaradnak.
A nap során a 40-es 12.05 és 13.35 órakor induló, míg a 41-es 12.35 és 14.05 órakor induló járatai közlekednek rövidebb útvonalon.