Csitáry Emil (1892-1970)
 Székesfehérvár két világháború között kétségtelenül legjelentősebb polgármesterét Csitáry Gramanetz Emil személyében 1931. december 1-jén választotta meg a törvényhatósági bizottság. A polgármestert ebben az időszakban is általános szótöbbséggel választották. Az öt pályázó közül a kijelölő választmány Csitáryt az első helyen jelölte, egy pályázót elutasított. Már a szavazás első fordulóján Csitáry kapta a legtöbb szavazatot, de nem érte el az abszolút többséget, így a második forduló, amely a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között döntött, hozta nagy többségét. Megválasztásával megszűnt az a provizórium, amely Zavaros Aladár polgármester 1929-ben történt felfüggesztésével kezdődött. Az új polgármester előtt álló nehézségeket Széchenyi Viktor főispán üdvözlő beszédében így foglalta össze: " Ön a legsúlyosabb körülmények között foglalja el a díszes állást. Nemcsak az általános gazdasági válság súlya terheli a város lakosságát.... Az ön első teendője az kell, hogy legyen, hogy e város lakosságának megbolygatott lelki egyensúlyát visszaadja, hogy a város vezetősége és a köztisztviselők iránt megingott bizalmat minden módon helyreállítsa." A polgármesteri tisztségbe 17 év városnál töltött szolgálat után emelkedett. Jogi tanulmányainak elvégzése után rövid ideig a Székesfehérvári Hírlap munkatársa volt, a függetlenségi politikai irányt követő lap tulajdonosa Tóth Artúr ajánlására nyert állást a Városházán. Pályafutását Saára Gyula polgármester személyi titkáraként, 1915. július 13-án kezdte. 1917 májusában a közgyűlés I. osztályú aljegyzővé választotta, két hónappal később Károlyi József főispán tiszteletbeli főjegyzővé nevezte ki. 1918 decemberében a megüresedett tanácsnoki állást nyerte el, mint helyettes gazdasági tanácsnok. 1919 februárjában polgármesterhelyettessé választották. A tisztségét azonban id. Kerekes Lajos polgármester tanácsára ténylegesen nem töltötte be, így politikai karrierje tovább emelkedhetett. Eredményes működésének köszönhetően egyhangúlag választották meg gazdasági tanácsnokká, majd néhány hónappal később főjegyzővé. Főjegyzői tisztében az 1929. évi tisztújítás alkalmával is megerősítették, élethossziglani időtartamra újraválasztották.
Az előtte álló, mintegy évtizedes városvezetés környezete nem nyújtott támogatást elképzeléseihez. A gazdasági világválság, az I. világháborút követő dezorganizált viszonyok megszűnése után, ismét újabb feszültségeket hozott a városi társadalom számára. Polgármesterré választását követően megindult az ínségesek támogatása. Szegényhivatalt állítottak fel. Az ínségmunkásokat csapatokba osztották be. Útjavítási, rendezési, tisztogatási munkálatokat biztosítottak számukra. A város ezekkel a közmunkákkal 1933-ban közel 1800 családot érintett jelentősen csökkentette a munkanélküliséget. A városi háztartás stabilizálása érdekében a városi tulajdonú katonai épületek eladására is sor került. Pályafutását több szempontból is hasonlíthatjuk Havranek József polgármesterségéhez. Egyrészt ő folytatta a legkövetkezetesebben a Havranek által megkezdett városfejlesztést, sőt új területekre helyezte át a városépítés súlypontját. Másrészt ő is huzamosabb városi szolgálat után emelkedett a városvezetés legmagasabb posztjára, és a tisztség elnyeréséhez, de az eredményes működéshez is, Havranekhez hasonlóan rokoni és virilis kapcsolatok is hozzájárultak.
Polgármesterségének kezdetén, 1932-ben elhatározta a törvényhatósági bizottság az 1938. évi Szent István jubileumi esztendő megünneplését. Ezt követően kezdődött meg a tervszerű városfejlesztés. Az új városképet eredményező parkosítások, építkezések felsorolása nélkül néhány főbb adatot említünk meg. A nagyobb parkosítások 1934-ben vették kezdetüket. A fásítás a város számos útjára kiterjedt, ligetesítették a Királykút előtti teret és a sóstói népfürdő környékét is. A város ekkor " vásárolta vissza " a Lövészegylettől a Polgári Lövöldét, kertjének nyilvános parkká történő átalakítása is ez évben kezdődött. A közterületeket jelenleg is díszítő szobrok, emlékművek többsége ezen időszak alkotásai. A történelmi belváros számos átalakítással vált esztétikusabbá. A Városház átalakítását, a Szent Anna kápolna restaurálását, a székesegyház altemplomának kialakítását, a romkert rendezését végezték el. A városmag három új térrel, a Hősök terével, az Országzászló térrel és az Ince pápa térrel /ma Bartók Béla tér/ gazdagodott.
A kormány e munkák elvégzéséhez több ízben államsegélyt folyósított, Hóman Bálint közreműködésének köszönhetően. Ezeken kívül számos iskola bővítését és építését elvégezték. Sorkerült az urbanizáció és az iparosítás szempontjából nagyfontosságú városi közművek fejlesztésére, amelyet elődje Zavaros polgármester kezdett meg egy évtizeddel korábban. Sikerrel jártak a város vezetés azon törekvései is, hogy a városba több ipari létesítményt telepítsenek. Mindezen fejlesztésre a város rendkívül nehéz anyagi helyzete mellett került sor. A lehetőségeket felkutató és kiaknázni tudó pénzügyi koncepció polgármesterségének végére éreztette jótékony hatását. Az ünnepi évet követően 1939. március 13-án szétválasztották a megye és a város főispáni állását. A főispáni teendők ellátását a polgármesterre bízták. Polgármesteri tisztsége alól mandátumának lejártak 1941. május 20-án kérte felmentését. Ezt követően díszközgyűlésen iktatták csitári Csitáry Emilt Székesfehérvár főispánjává. Korábban a városnak Fejér megyével az 1870-es években egy esettől eltekintve mindenkor közös főispánja volt. Csitáry főispán beiktatására egyrészt személyes elismeréseként került sor, másrészt a törvényhatósági jogú város szerepének és Szent István évi ünnepségekre történt erőfeszítését is jutalmazta, "a fehérvári polgári szellem megértését hirdette."
A díszközgyűlésen a közgyűlési tagokon kívül a városi és közüzemi tisztviselők is megjelentek. A kormány képviseletében a város országgyűlési képviselője Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter jelent meg, ezen kívül részt vettek intézmények, törvényhatóságok és számos egyesület képviselői is. A díszközgyűlésen "Székesfehérvárnak modern várossá fejlesztése körüli érdemeinek" elismeréséül a város díszpolgárává választották. A főispáni tisztségben az egykor polgármesteri kinevezésében nagy szerepet vállaló Széchenyi Viktort követte. A főispáni állásból, 1943. január 20-án saját kérésére mentették fel. Ennek okait részben abban kereshetjük, hogy a belpolitika további jobbratolódásában már nem kívánt részt venni. Utódja Jankovich Miklós Fejér megye főispánja lett. Lemondásával visszaállt az a gyakorlat, hogy a városnak és a megyének közös főispánja volt. A politikai események folytán félbeszakadt életmű elismeréseként a törvényhatósági bizottság örökös tagjává választották.
Városvezetését, amelyet az utókor "csitáry éraként" említ kétségtelenül megfelelt azoknak az elvárásoknak, amelyet polgármestersége kezdetén ő fogalmazott meg. Valóban a "város egyetemes érdekeit" tartotta szem előtt, tevékenysége nem szűkült le egyes városi társadalmi csoportok képviseletére. Másrészt következetes egyénisége, eltökéltsége, koncepciózus vezetése Székesfehérvárt, valóban a törvényhatósági jogú városok első sorába emelte, nem tekinthetjük véletlennek, hogy mintavárosként említik Alba Regiát az 1930-as évek végén. Az 1940-es évek közepén bekövetkezett politikai változások végleges szakítást hoztak számára, a város közéletétől visszavonultan élt. A kitelepítés fenyegetése érintette többször személyét és családját, számunkra azonban a gazdag életút ismét fontos értéket eredményezett, hiszen az egyetlen várospolitikus, polgármester volt, aki emlékiratot hagyott az utókor számára, amely a családtörténeti forrásokon túl menően a várospolitikai mélyebb összefüggéseiben is segíti eligazodni a kutatókat.
|
