Csank János valószínűleg távozik a Videoton vezetőedzői posztjáról

 Tovább folytatódnak a tárgyalások Csank János és a Videoton FC Kft. vezetői között. A klub vezetői kedden este és ma délben is tárgyaltak a vezetőedzővel jövedelmének jelentős csökkentéséről, amit Csank János nem fogadott el. Az ügyben végleges döntés csütörtökre várható.
2004.07.21. 19:40 |

 Gál László, a kft ügyvezető igazgatója elmondta: a szerződés-módosítást az indokolja, hogy a klub anyagi helyzetén kívánnak javítani, aminek egyik mérföldköve a vezetőedző szerződésében szereplő összeg módosítása. Hozzátette: ma este és még holnap is folytatódnak a tárgyalások. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy kompromisszumra jussanak. Amennyiben nem sikerül rövid időn belül megegyezni, akkor új vezetőedzője lesz a csapatnak.
Csank János elmondta: elfogadhatatlan a radikális fizetés-csökkentés. A vezetőedző hozzátette: a kft. vezetői hiányosságot találtak a szerződésében, ami azért is érdekes, hiszen egy éve ez alapján kapja a fizetését.
Csank Jánosnak érvényes szerződése van a Videotonnál – mondta kérdésünkre dr. Pikó Sándor, a vezetőedző jogi képviselője. Hozzátette: szeretnének megegyezni a klubbal, és nem kívánnak pereskedni.

A témához kapcsolódó friss anyagaink:

Folytatódik a Sóstói Stadion építése

Móron is Győzött a Videoton