-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Családi perpatvar - játéktesztelés a Hetedhétben
„Kipróbálnád magad, milyen karakter lennél a XIX. században?” – a Hetedhét Játékmúzeum fiatal felnőtt és tini tesztelőket keres a Családi perpatvar elnevezésű játékhoz. Az első időpont jövő hétfő, amire e-mailben várják a jelentkezéseket.
2021.05.26. 09:11 |
Fiatal felnőtt és tini tesztelőket keres a Hetedhét Játékmúzeum egy a Moskovszky-gyűjteményhez kapcsolódó játékhoz.
„Kipróbálnád magad, milyen karakter lennél a XIX. században? Itt a lehetőség!” - a Családi perpatvar elnevezésű játék egy XIX. századi textilgyáros család történetét követi nyomon, a fiatalok korabeli kihívásait végigjárva.
A két tesztelés május 31-én és június 7-én, hétfői napokon 14 órakor kezdődik: maximum 2 órát vesz igénybe, okostelefonra és védettségi igazolványra lesz szükség, a helyszíne pedig a Játékmúzeum. Jelentkezni e-mailben lehet a veszeli.dorottya@szikm.hu címre, a tárgyban feltüntetve „Moskovszky – Családi perpatvar”-t és a választott időpontot.