Csak zárkózni tudott a rossz első félidő után az Alba

A bajnoki döntő második mérkőzésén nagyon rosszul dobott az első félidőben a Bericap Alba Fehérvár, nem csoda, hogy még viszonylag kevés pontot kapva is tizenegypontos hátrányban volt. A triplákat jobban értékesítő Szolnok sem volt csúcsformában, a harmadik negyedben közelebb zárkózott az Alba.Volt, hogy egy pontra is feljöttek Hollisék, de végül behúzta a győzelmet a Szolnok, ezzel 1-1-re áll a döntő. Folytatás kedden, Székesfehérváron.
Szolnoki Olaj - Bricap Alba Fehérvár 65-60
2013.05.25. 20:19 |
A bajnoki döntő második mérkőzésén nagyon rosszul dobott az első félidőben a Bericap Alba Fehérvár, nem csoda, hogy még viszonylag kevés pontot kapva is tizenegypontos hátrányban volt. A triplákat jobban értékesítő Szolnok sem volt csúcsformában, a harmadik negyedben közelebb zárkózott az Alba.Volt, hogy egy pontra is feljöttek Hollisék, de végül behúzta a győzelmet a Szolnok, ezzel 1-1-re áll a döntő. Folytatás kedden, Székesfehérváron.
 
Báder kosarára Hollis triplával, Wood duplával felelt, de a kezdeti jó dobóforma hamar eltűnt, és átvette helyét a hatlmas küzdés. Mindkét oldalon, így nem is alakult ki markáns különbség a két csapat között, csak amikor a Báder-Németh duó (utóbbi két hármassal) jobban célzott az első negyed végén betalálni képtelen fehérváriaknál. A folytatásban sem javult sokat a helyzet, ami a pontosságot illeti, de Jones kosaraival azért sikerült felzárkóznia az Albának, sőt, 22-22-nél egyenlő volt az állás. Az ezt követő 0-11-re viszont nem lehetett büszke a Dzunics-csapat, senki nem volt, aki átlendítette volnaa holtponton a társaságot... Érdekes, hogy az Olaj sem célzott jól, sőt hasonlóan gyenge volt ez a mutatója, de a triplák hatékonysága miatt mégis magabiztosan vezetett az első félidő végén.
 
A harmadik negyedben, amikor Gay és Simon is bevágott egy-egy hármast, már egészen nagy volt a hazaiak előnye, úgy tűnt, a védekezés is kissé összekuszálódott fehérvári oldalon. De ez a játékelem azért rendeződött, aminek köszönhetően csökkent a különbség, főleg, miután a Szabót a levegőben lökő Gay ellen sportszerűtlent ítéltek. Kár, hogy Szabó később egy technikait is kiszövegelt magának, így az utolsó negyedet hétpontos hátránnyal kezdte az Alba. Keller és a lassan belelendülő Moore csalta még közelebb a fehérváriakat, de megint jött Németh, aki ezen az estén tripláival főszerepet kért magának. Hollis nem akarta hagyni a hazai örömöt, Wood pedig egy triplával megnyitotta a hajrát - és már csak eggyel ment az Olaj. Ezt azonban megint jól reagálták le a hazaiak, akiknek az Alba eladott labdái is segítettek. Moore hármasa egyetlen pontra csökkentette a különbséget, de ugyanő eladottal segítette a Szolnokot, amely nem hagyta utolérni magát. A szokásos büntetőzgetéssel alakult ki a végeredmény, Wood záró triplája már csak a különbséget csökkentette.
 
Szolnoki Olaj - Bericap Alba Fehérvár 65-60 (16-9, 17-13, 14-18, 18-20)
Szolnok: Florence 6, Simon 5/3, Sehovics16/9, Bell 5, Báder7 Csere: Németh 12/12, Gay 9/3, Szabó M. 5, Fodor.
Alba: Moore 11/3, Wood 8/6, Hollis 11/3, Szabó Zs. 4, Keller Á. 7 Csere: Jones 12, Supola 7/3, Juhos, Bódi.