Cento nevezetességeiről nyílt kiállítás a Bory-várban

Az Öreghegyi Mulatság keretében nyílt meg az a kiállítás, amely Székesfehérvár olasz testvérvárosának legszebb helyeit mutatja be. A tárlatot dr. Cser-Palkovics András polgármester és Simone Maccaferri, Cento alpolgármestere nyitotta meg.
2018.08.19. 21:40 |
Cento nevezetességeiről nyílt kiállítás a Bory-várban

Húsz évvel ezelőtt augusztus 19-én írta alá Székesfehérvár és az olaszországi Cento a testvérvárosi szerződést.

A két évtizede tartó szoros, barátságon alapuló együttműködés a gazdaság, a kultúra, a művészet és a sport terén is közelebb hozta egymáshoz a két város közösségét. E jeles évforduló ünnepén a Bory-várban nyílt meg az a fotókiállítás, amely Cento nevezetességeit mutatja be.



Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott az olasz delegációnak, hogy részt vesz a város legnagyobb ünnepi rendezvénysorozatán. Megköszönte a Bory-családnak, hogy a vár árkádos udvarán otthont adott e kiállításnak. Így az Öreghegyi Mulatság többezer résztvevője is betekintést kapott Cento városának művészetébe és történelmébe.

"Köszönjük Székesfehérvár városának meghívását, azt a kedvességet és közvetlenséget, amellyel fogadtak bennünket" - mondta Cento alpolgármestere Simone Maccaferri. Hozzátette, hogy az elmúlt két évtizedben számos alkalom nyílt egymás kultúrájának, tradíciójának megismerésére, és a testvérvárosi kapcsolat erősebbé tételére.  Ennek folytatását a jövőben is támogatja mindkét város vezetője.