-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
Bronz napisten, nürnbergi babakonyha, Ujházi-plasztika - újabb képeslapok érkeztek a Múzeumból
A Múzeumi anziksz közösségi oldalon közzétett videósorozata tavaly indult: egy-egy munkatárs mutat be egy számára kedves tárgyat, helyszínt, emléket, olyan különlegességeket, amelyek kevéssé ismertek a látogatók előtt.
A Pelikán Galériába viszi el a látogatókat Szűcs Erzsébet művészettörténész, és Ujházi Péter festőművész Nincs béke című papírplasztikája mellett fogalmazza meg gondolatait, többek között a béketeremtő alkotóművészről. Hogy milyen egy 18. századi nürnbergi konyha egy babaszobában? Ebbe a Hetedhét Játékmúzeumból dr. Nagy Veronika muzeológus avat be bennünket. Kiss Alexandra régész egy a római korból származó adonyi bronz napisten szobrot, Kovács Ágnes pedig egy agyaglapokból összeállított őskori csőtalpas tálat mutat meg.
A képeslapok között a SZIKM közösségi oldalán tallózgathatnak az érdeklődők.