Brazil sztárcsapat is vendégeskedik az idei Puskás Suzuki-kupán

Immár nyolctagúra bővült a Puskás Suzuki-kupa mezőnye: a tavalyi hat résztvevő mellett első dél-amerikai csapatként a világhírű brazil Flamengo, valamint a tornán két éve már bemutatkozó KRC Genk is itt lesz Felcsúton május 17. és 21. között.

2018.04.20. 16:24 |
Brazil sztárcsapat is vendégeskedik az idei Puskás Suzuki-kupán
Minden idők legerősebb mezőnye gyűlt össze a tavaly rendezett jubileumi Puskás–Suzuki-kupára, amikor a „rendes” résztvevők: a Puskás Akadémia, a Honvéd, a Real Madrid és a Panathinaikosz mellett a Bayern München és a Sporting Lisszabon is elfogadta a meghívást. Nos, annak ellenére, hogy a kupát egyikük sem emelhette fel, a rendezvény alighanem elnyerte az „újoncok” tetszését, ugyanis a bajor és a portugál klub U17-es legjobbjai az idén is tiszteletüket teszik Felcsúton. Sőt, a viadal az idén immár nyolccsapatosra bővült, ugyanis elfogadta meghívásunkat a tornán 2016-ban a 4. helyen végző belga KRC Genk, valamint kupa történetének első dél-amerikai együtteseként Brazília legnépszerűbb klubja, a z ötszörös bajnok, Libertadores- és Világkupa-győztes Flamengo. A piros-feketék utánpótlás-neveléséről talán elég annyit megemlítenünk, hogy nemrégiben adták el 40 millió euróért a Real Madridnak a 17 éves – tehát a PSK-korosztályhoz tartozó – Vinícius Júniort…

 A pazar előadáshoz tehát adottak a szereplők, a függöny pedig a május 17-i nyitónapon gördül fel, hogy aztán 21-én, pünkösdhétfőn – immár tizenegyedszer – győztest hirdethessünk.
„A tizenegyes számnak fontos jelentése van a futballban: tizenegy ember alkotja a csapatot a pályán, amely sikerre viheti a játékot, de ha a tizenegyes rúgásra kerül sor, akár egy lövéssel is eldőlhet minden. Tizenegy év telt el azóta is, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával nagyot álmodtunk, és útjára indítottuk ezt a nagyszerű versenyt.  A célunk azóta sem változott, így az évek alatt rengeteg fiatal labdarúgó mutatta meg magát élesben, világhírű klubcsapatok ellen.  A kupát egyre magasabban jegyzik a nemzetközi szakmai berkekben, mára Európa elit tornái közé tartozik a megmérettetés. A világ minden tájáról érkeznek csapatok, hiszen a Puskás-Suzuki-kupa kiváló lehetőség az utánpótlás fejlődésére, a holnap világklasszisainak felfedezésére.” – tette hozzá köszöntőbeszédében Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.