-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Bosszúból ütötte el volt élettársa új párját a Rádió lakótelepen - a férfi meghalt
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság segélyhívójára 2021. június 1-jén délután több bejelentés érkezett arról, hogy Székesfehérváron, a Rádió utca 8. szám előtt egy fehér színű autó elütött egy férfit, akinek orrából, füléből folyik a vér és állapota láthatóan súlyos. Az elsődleges orvosi adatok alapján a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közúti közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást az ügyben, azonban a bevezetett eljárási cselekmények eredményeire tekintettel – különösen a tanúkihallgatásokra, a helyszíni szemle során rögzített adatokra, továbbá a sértett sérüléseire – az eljárás folytatását a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vette át, és a polgárdi illetőségű feltételezett elkövetőt előállítását követően életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint ugyanis a 38 éves férfi a székesfehérvári társasház mögötti parkolóban nagy gázzal indult el a gyalogosan felé közlekedő sértett irányába, majd őt szándékosan elütötte.
A sértett felcsapódott a gépkocsi motorházának tetejére, ezután a támadó gyorsított, és néhány méter megtételét követően az áldozat az autóról az aszfaltra esett, kétoldali koponyatörést, keményagyhártya alatti vérzést, agyzúzódást és tüdőzúzódást szenvedett.
Az eseménysort kamerafelvétel rögzítette, gyanúsított mégis tagadta az elkövetést. A nyomozók előterjesztésére és az ügyészség indítványára a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte, majd – az eljárás során mindvégig – meghosszabbította gyanúsított bűnügyi felügyeletét.
Az 52 éves sértett a bűncselekmény során elszenvedett sérüléseibe – 13 nappal később – a kórházban elhunyt, melyre tekintettel, továbbá a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a rendőrök a cselekmény minősítését emberölés bűntettre módosították.
A 38 éves férfi ellen indult ügy vizsgálata során a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban átadták a Fejér Megyei Főügyészségnek.