Bokrétaünnep - jövő tavaszra lesz készen a Campus Sétány első üteme

A Campus Sétány beruházója, a Lövölde Invest Kft. még tavaly kezdte meg a 25.000 m2 alapterületű, 199 lakást, garázsszinteket, üzleteket, belső kerteket magában foglaló 11 szintes lakóépület felépítését. A műszaki átadás 2019. tavaszán lesz, az első lakók ezt követően költözhetnek be Székesfehérvár egyik legjobb fekvésű területén megépült otthonaikba.
2018.06.06. 18:37 |
Bokrétaünnep - jövő tavaszra lesz készen a Campus Sétány első üteme

Ütemterv alapján folynak a kivitelezési munkák a lakásépítésén és ugyanez elmondható a társasházat kiszolgáló, a Huszár és a Zrínyi utcákban zajló, Székesfehérvár Önkormányzatával közös együttműködésben készülő külső közművezeték építésekről is.

Székesfehérváron évek óta nem volt hasonló nagyságú beruházás

Jelenleg az épületen 145, a külső közműépítéseken 35 szakmunkás és 12 fő őket irányító és ellenőrző mérnök dolgozik, az összes dolgozó létszáma nyárig túllépi a 250 főt.  Az elmúlt 12 hónapban szoros tempóban megépített vasbeton tartószerkezetekbe 16 763 m3 betont és 2108 tonna betonacélt építettek be.

A bokrétaünnepségen a beruházó részéről Rendek Richárd elmondta, hogy a régióban ilyen volumenű lakópark fejlesztésébe nem fogott senki még korábban, aminek oka részben az, hogy Székesfehérváron a nyolcvanas évek végéig a város centrumához közeli fejlesztési területek nagyrészt beépültek. Ezt követően a beruházókat korlátozta a beépíthető telkek mérete, illetve a belvárostól való távolsága. A 2008-ban kialakult gazdasági körülmények pedig végképp megállították a jelentősebb ingatlanfejlesztéseket, így ezen terület korábbi tulajdonosának a már elkészített koncepciója sem tudott megvalósulni. Székesfehérvár szinte utolsó központi elhelyezkedésű, középmagas épülettel beépítendő területe éppen ezért most válhat otthonává számtalan székesfehérvári családnak, vagy olyanoknak, akik most költöznek esetleg városba. Székesfehérváron kétezernél is több betöltetlen állás van, ami kihatással van a lakásigény növekedésére is.

Mráz Melinda, a Campus Sétány értékesítési igazgatója szerint a mostani időszak az elmúlt évek legtöbb új építésű lakását hozza majd magával Székesfehérváron: „Az elmúlt évek során a beruházók kivártak, igazi áttörést a CSOK bevezetése hozott, hiszen megnőtt a vásárlói igény az új építésű lakások iránt. 500-600 darab új építésű lakás épül a városban a 2018-ban. Jelentős lakásnövekedés lesz a piacon, amire szükség is van, hiszen az eltelt közel tíz évben alig-alig indult lakáscélú ingatlanfejlesztés.

A bokrétaünnepségen Cser-Palkovics András, a város polgármestere is ott volt, aki arról is beszélt, hogy Székesfehérvár egy folyamatosan fejlődő város, ami nemcsak a gazdaság teljesítményében, a kulturális élet és a szolgáltató szektor fejlődésében, hanem az emberek életminőségében is megnyilvánul. Kiemelt jelentőségű, hogy új lakások épüljenek a városban, és ezek a különböző városrészekben rendelkezésre álljanak a fiataloknak, vagy a gyermekes családoknak. Ez a beruházás is mutatja, hogy a helyi cégekben van vállalkozó szellem, és hogy elsősorban a magánszektorban van lehetőség ekkora beruházásokra. ”Köszönöm az építtetőknek és a kivitelezésben résztvevőknek a munkáját, hogy a Campus Sétánnyal hozzájárulnak ennek a városrésznek a fejlődéséhez.” - mondta.

A Campus Sétány környékén egy „új városrész” épül, hiszen a lakópark építkezése az I. ütem után a tervek szerint tovább folytatódik, a beruházó még további két ütemben többszáz lakást, és ezek kényelméről gondoskodó további, szolgáltatásokat is befogadó épületeket tervez. A Corvinus Egyetem székesfehérvári campusza egy új oktatási épületet épít a Campus Sétánnyal szomszédos Zrínyi utcában, az eredetileg 19. században épült laktanya épület teljes felújításával. Szintén a Zrínyi utcában, a jelenleg üresen álló területen egy 3000 nézőt befogadó új városi sportcsarnok beruházása indul, melyet egy 500 beállós parkoló egészít majd ki.

Gazdaság

  1. Egyetemi fejlesztések

    Újabb fontos előrelépés történt az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar és a Howmet-Köfém Kft. közötti, többéves szakmai együttműködés terén. Kedden bejelentették, hogy a Howmet Alapítvány 7.353.400 forint támogatást biztosít az egyetem számára a 2023/2024-es tanévre. Elhangzott, hogy a Howmet az elmúlt 8 évben összesen 130 millió forinttal segítette az egyetem fejlesztéseit.

    2024.03.19.
  2. Állásbörze az Óbodain

    Második alkalommal szervezett állásbörzét az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft. Székesfehérváron. Az intézmény duális vállalati partnerei közül tucatnyi cég mutatta be gyakorlati képzési kínálatát és álláslehetőségeit. Az egyetemi hallgatók mellett a városban és a térségben élő álláskeresőket is tárt kapukkal várta az Óbudai Egyetem Fehérvári Állásbörzéje.

    2024.03.12.
  3. Előkelő helyen vannak

    A Financial Times Európa leglátványosabban fejlődő vállalatainak TOP 1000-es listáján, a moduláris konténereit közel 30 országba exportáló székesfehérvári Continest Technologies Zrt. az abszolút élmezőnyben, a 18. helyen szerepel.

    2024.03.07.
  4. Adózás 2024

    A legfrissebb adózási változásokról volt szó azon a széleskörű szakmai fórumon, melyet székesfehérvári cégek, vállalkozások számára rendezett a Városházán a PwC Magyarország „Adózás 2024 – Az áfától az idegenrendészetig” címmel. Ez volt az első ilyen alkalom, melyet várhatóan több hasonló követ a jövőben.

    2024.03.07.