-
Nyitott szertárkapuk
2024-ben is folytatódik a tűzoltóság gyereknapi programja: a hónap utolsó vasárnapján, május 26-án Nyitott szertárkapukkal várják a családokat. A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák, így a székesfehérvári is.
2024.05.21. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Bicikliseket és gyalogosokat ellenőriznek a rendőrök - büntetnek is
Az október elsejétől november végéig tartó ellenőrzés sorozat első hetében lakott területen kívül 137, lakott területen belül 31 helyszínen dolgoztak Fejér megye rendőrei. Az első hét tapasztalatai szerint kerékpárosoknál komoly gond a tartozékok hiánya, gyalogosok esetében pedig a tiltott helyen való áthaladás. Irányváltoztatás, haladás, bekanyarodási szabályok megszegése miatt 12 biciklist, megállási kötelezettség elmulasztása miatt pedig tíz kerékpárost büntettek meg a rendőrök.
2008.10.09. 07:29 |
Az október elsejétől november végéig tartó ellenőrzés sorozat első hetében lakott területen kívül 137, lakott területen belül 31 helyszínen dolgoztak Fejér megye rendőrei. Az első hét tapasztalatai szerint kerékpárosoknál komoly gond a tartozékok hiánya, gyalogosok esetében pedig a tiltott helyen való áthaladás.
Október első hetében végrehajtott ellenőrzésben száztíz rendőr vett részt megyeszerte. Munkájukat négy polgárőr segítette. Lakott területen kívül 137 helyszínen, városokban, településeken 31 ponton dolgoztak az egyenruhások 88 nappali és 58 éjszakai időpont megválasztása mellett. Összesen 139 gyalogost, 222 kerékpárost és 207 a közlekedés egyéb résztvevőjét vonták ellenőrzés alá. 59 gyalogossal szemben alkalmaztak szankciót. 44 személyt figyelmeztetésben részesítettek, tizenhárom gyalogos csekket kapott az általa elkövetett jogsértés miatt és két feljelentés is született ezen időszakban. Kerékpárosok esetében 130 fő esetében találkoztak kisebb-nagyobb súlyú jogsértéssel rendőreink. 54 biciklis figyelmeztetésben részesült, huszonhatan helyszíni bírság csekket kaptak, ötven kerékpáros esetében feljelentéssel éltek az intézkedés során.
A gyalogosok által elkövetett jogsértések között szembetűnő a tiltott helyen való áthaladás kiemelkedően magas aránya. Jóval több, mint az összes kiszűrt szabályszegés felét (26) adja ez a tétel. Gyalogos egyéb szabályszegése soron 18 fő szerepet. Tilos jelzésen való áthaladáson értek tetten három gyalogos és egy vigyázatlan úttestre lépést szankcionáltak járőreink az ellenőrzés első hetében.
Kerékpárosok esetében a 124 kiszűrt szabályszegés között a kötelező tartozékok hiánya (39) mellett, a kerékpárosok egyéb szabályszegése (40) szerepel a leginkább kritikus értékek között. Irányváltoztatás, haladás, bekanyarodási szabályok megszegése miatt 12 személyt, megállási kötelezettség elmulasztása miatt tíz fővel szemben intézkedtek. Ugyancsak tíz esetben volt gond a láthatósági mellény hiánya és 13 fő szerepel az egyéb ok miatt felelősségre vont kerékpárosok soron.
Az elenőrzés-sorozatot november végéig folytatják Fejér megye rendőrei.