-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Továbbra is ingyenes, de biztonsági okok miatt beléptetőkapu üzemel a sóstói kilátónál
Beléptetőkaput építettek ki a MOL Aréna Sóstó melletti kilátónál. A kedvelt torony továbbra is ingyenesen lesz látogatható, a berendezésre biztonsági okok miatt van szükség, hogy egyszerre 15 főnél többen semmiképpen ne tartózkodjanak fent.
A kapu a belépő személyeket számolja, valamint a későbbiekben mellette kijelzőn is megjelenik majd, hogy hányan vannak már fent a toronyban – ez a többszemélyes csoportok és családok esetében a tervezhetőség miatt fontos. Áramszünet esetén a kapu be már senkit nem enged, ám a kifelé menőknek nyitva áll. A Városfejlesztési Kft. tájékoztatása szerint hétvégétől egy hónapon keresztül próbaüzemben működik a beléptető, amelyet addig folyamatosan tesztelnek. Várják a visszajelzéseket is a stadion@proalbaregia.hu címre, hogy az igényekhez legjobban igazodó működési rendben tegye biztonságossá mindenki számára a kilátó használatát a kapurendszer.
A kilátó nyitvatartása:
Április 1-től szeptember 30-ig naponta 08.00 és 20.00 óra között.
Október 1-től március 31-ig naponta 08.00 és 18.00 óra között.
Fontos, hogy a nyitvatartás az időjárási körülmények figyelembevételével – veszélyes erősségű szél stb. – módosulhat!