Bárki bedobhatja verseit a ládikába - folytatódik a R.U.E.

 Október 24-én, vasárnap megtartották a harmadik Ribillió Irodalmi Unplugged Estet. A vendég ezúttal Látrányi Viktória, a Fehérvár Televízió riportere volt. A szervezők a R.U.E. harmadik megrendezésével két újdonságot is bevezettek. A rendezvénynek helyet adó belvárosi kávézóban kihelyeztek egy ládikát, melybe bárki névvel vagy akár név nélkül beleteheti alkotását. Ezeket a műveket a későbbiekben közkinccsé teszik majd. A másik újdonság a Kávéházi Sarokasztal című kultúrális, kis példányszámban megjelenő folyóirat, melyet szintén ehelyütt olvasgathatnak az érdeklődők.

2004.10.26. 07:07 |

 Október 24-én, vasárnap megtartották a harmadik Ribillió Irodalmi Unplugged Estet. A vendég ezúttal Látrányi Viktória, a Fehérvár Televízió riportere volt. A szervezők a R.U.E. harmadik megrendezésével két újdonságot is bevezettek. A rendezvénynek helyet adó belvárosi kávézóban kihelyeztek egy ládikát, melybe bárki névvel vagy akár név nélkül beleteheti alkotását.

 Ezeket a műveket a későbbiekben közkinccsé teszik majd. A másik újdonság a Kávéházi Sarokasztal című kultúrális, kis példányszámban megjelenő folyóirat, melyet szintén ehelyütt olvasgathatnak az érdeklődők.