-
Pünkösdi Virágálom
Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel közötti részen hat virágbolt fogja színes-illatos növényekkel elárasztani a belvárost. A Pünkösdi Virágálom május 17-én, pénteken 17:30-kor megnyitó műsorral kezdődik: népdalok, néptáncosai, és galambröptetés lesz a Városház téren.
2024.05.13. -
INTRO/VÉNA
Az improvizáció és a lírai festőiség találkozik Szabó Noémi festőművész INTRO/VÉNA című tárlatában, mely a festészet és a tánc egységét mutatja be. A kiállítást május 14-én, kedden 18.00 órakor nyitják meg a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódva.
2024.05.13. -
Nemzetközi kórustalálkozó
Idén is megrendezték a Székesfehérváron a Nemzetközi Kórustalálkozót. A megmétrettetésen a hazaiak mellett a Felvidékről is érkezett kórus.
2024.05.13. -
Emlékhelyek napja Fehérváron
Lovagi táborral, középkori zenével és kézműves foglalkozásokkal is várták egyebek mellett a kilátógatókat az Emlékhelyek napján, Fehérváron.
2024.05.13.
Balettszínházas nyílt nap és táncbörze lesz szombaton a Művészetek Házában
Balett, rock'n'roll, swing, hip-hop, társastánc, néptánc és egyéb táncos mozgásformák bemutatója szerepel a nap kínálatában, és ezeket ki is próbálhatják az érdeklődők a városban működő művészeti csoportok segítségével.
Novemberben indította útjára a Motívum Kulturális Egyesület megbízásából a Fehérvári Programszervező Kft. azt az ingyenes sorozatot, amelynek résztvevői bepillanthatnak abba, hogyan készül egy-egy rendezvény, és annak megvalósítása során milyen munka folyik a háttérben. A januári rendezvény témája a tánc.
A tánc évezredek óta jelen levő emberi tevékenység, napjainkban azonban leginkább a hivatásszerű táncosok mindennapjaiban van jelen. Az ő életükben a mozgás olyan napi tevékenység, mint az élsportolók esetében, azzal a különbséggel, hogy ez közben művészeti tevékenység is. A Motívum Kulturális Egyesület rendezvényének résztvevői abba a munkába pillanthatnak be, amit a táncosok nap mint nap végeznek: balett, rock'n'roll, swing, hip-hop, néptánc és társastánc egyaránt szerepel a programban – és a résztvevők nemcsak megnézhetik, hogyan próbálnak a profik, de maguk is kipróbálhatják ezeket a műfajokat.
A rendezvény nyitányaként 10 órától a Székesfehérvári Balett Színház művészei nyílt próbát tartanak azok számára, akik szeretnének betekintést nyerni a kulisszák mögé. A próbán fellebbentik a fátylat arról, hogy a társulat miként készül az előadásokra és hogyan áll össze egy táncszínházi produkció. Az érdeklődőknek alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterekkel, valamint a társulat vezetőivel is – és ők lesznek az elsők, akik ízelítőt kapnak a következő nagyszínházi bemutatóból, a Kafka, a franc című tánckrimiből.
A délben kezdődő táncbörzén fehérvári művészeti csoportok mutatkoznak be, és azt is elárulják, hogy a tánc miként segíthet az összetartozás megerősítésében. A rendezvényen arról is szó esik, mikor derül ki valakiről, hogy tehetséges, hogyan tudnak neki segíteni a szülők és a táncos műhelyek a tehetség kibontásában. A börze résztvevői a Paraba Swing Club, a Free Spirit TSE, a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület, a Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület, a Step and Style Studio, a Laguna KTSE, valamint a Szenior Örömtánc és Cristina Porres Mormeneo gyermekbalett-csoportja.
A nap moderátora Kneifelné Laczkó Kriszta táncpedagógus lesz, és ő vezeti a rendezvényt záró, 16 órakor kezdődő gyermekjátszó táncházat is, ahol a talpalávalót a Szedtevette zenekar húzza.
Az eseményen ingyenes. A résztvevőknek érdemes magukkal hozni a programsorozat első, novemberi rendezvényén kibocsátott matricagyűjtő füzetet, hiszen aki valamennyi Backstage-programon részt vesz, és azt a füzetbe ragasztott bélyegekkel igazolja, a júniusig tartó rendezvénysorozat végén ajándékot kap.
Az eseménysorozat a TOP-7.1.1.16-H-ESZA-2019-00452 számú „Backstage – komplex művészeti rendezvények Székesfehérváron” projekt keretében valósul meg.
Részletes program:
10.00 – A Székesfehérvári Balett Színház nyílt próbája (Színházterem)
12.00 –Táncbörze: rock'n'roll, swing, hip-hop, balett, társastánc, néptánc és társaik – különböző táncos mozgásformák bemutatója (Színházterem)
16.00 – Gyermekjátszó táncház a Szedtevette zenekarral (Hátsó aula)