Az utolsó negyedben vesztette el az Alba a kecskeméti meccset

Sokáig vezetett és kézben tartotta a meccset a Kecskemét otthonában az Alba Fehérvár. A végén azonban nagyon sok triplát benyeltek a fehérváriak, és a negyedik negyedben valósággal szétobta őket a Kecskemét. Ezt a játékrészt tizenöttel nyerték a hazaiak. Így újabb idegenbeli vereséget szenvedett el az Alba.
2019.10.27. 20:38 |
Az utolsó negyedben vesztette el az Alba a kecskeméti meccset

Jól kezdett az Alba Kecskméten, a kezdőbe kerülő Govens és Csupkovics is triplát dobott, a védekezés is működött. 19-10-re is vezetett Jesus Ramirez csapata, Wittmann hármasa segített a hazaiaknak. De az első negyed így is  vendégeké volt, akiknél Markovics sérülése miatt a magyar rotáció szűkült. A második tíz perc elején Govens már tízpontos előnyhöz juttatta az Albát, de Karahodzic vezetésével közelebb tudott kerülni a szezonban első hazai bajnokiját játszó Kecskemét. Kintről amúgy nem volt túl hatékony a Fehérvár, de Guyton közelebbről eredményesen játszott.

Hatpontos előnnyel kezdte a második félidőt az Alba, ebből a volt csapata ellen játszó Molnár, valamint Csupkovics kosaraival lett tíz. Wittmann harmadik triplájával  azonban zárkózott a Kecskemét. Összesen négy kosaras tudott betalálni a hazaiaknál, de így is feljöttek a rosszul dobó Albára, a harmadik negyed végén csak kettővel mentek a vendégek. Felfokozott hangulatban, technikaikkal, Djeraszimovics kiállításával lett igazán parázs a végjáték. Megint sok büntetőt dobhatott az ellenfél, ezekkel szépen a fordítás is összejött neki. Wittmann nem tudott hibázni, a negyedik negyed felénél már hattal vezetett a KTE, és hiába egyenlítettek Ljubicsicsék, jöttek az újabb hazai triplák… Elképesztő szériát produkáltak belőlük Thomasék, így utolsó negyedben harmincnégy pontot kapott az Alba! Ez pedig a meccsébe került, a végén még sima is lett a hazai győzelem.

KTE - Alba Fehérvár 89-76 (18-23, 18-19, 19-15, 34-19)
Alba: Ljubicsics 14/3, Govens 16/6, Guyton 17, Csupkovics 13/9, Molnár M. 5. Csere: McDuffie 3, Csorvási 6, Takács Mi. 2, Takács Ma., Keller I., Lukács N.