Az Új Nap, Új Remények című programról tájékoztattak a Civil Centrumban

Az Új Nap - Új Remények egy közösségi/„követes” adománygyűjtő kampány két hónapon át, melynek keretében székesfehérvári és fejér megyei civil szervezetek adománygyűjtése valósul meg és amelynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös sóstói séta. A tájékoztatót követően „Legyen a zene újra mindenkié!” címmel a Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet.
2021.08.23. 19:34 |
Az Új Nap, Új Remények című programról tájékoztattak a Civil Centrumban

Az október 2-i hajnali séta fő résztvevői azok az adománygyűjtő követek lesznek, akik az eseményen való részvételükkel egy-egy általuk választott Jó Ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a világ tíz legnagyobb „követes” adománygyűjtő kampánya közül hét valamilyen tematikus séta köré szerveződik.

Az Új Nap Új Remények már negyedik alkalommal kerül megrendezésre, a 2020-ban megszervezett események során 236 adománygyűjtő Követ, 31 különböző Jó Ügy javára, összesen több, mint 30 millió forint értékű adományt gyűjtött.

Az esemény tíz városban kerül megszervezésre Magyarországon A hajnali séta indulási időpontja Székesfehérváron, október 2-án, fél 5 - 5 óra körül lesz a Sóstó Természetvédelmi Területen. Az országos program gazdája a Civil Iránytű Alapítvány, a jougyekert.hu portál működtetője.

A programban résztvevő szervezetek pályázat útján kerültek kiválasztásra.

„A Civil Centrum Alapítvány a helyi program teljes körű megszervezését vállalta, kétnapos, térítésmentes, adománygyűjtő képzést biztosított a szervezeteknek, ahol megtervezhették kampányaikat és további hat hónapon keresztül szakmai támogatást nyújt a szervezeteknek. A program megvalósításának költségeit a szervezők részben támogatásokból, részben a résztvevő szervezetek anyagi hozzájárulásából fedezik.” - emelte ki Farnady Judit, a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány ügyvezetője.

Székesfehérvárról és Fejér megyéből négy szervezet vesz részt a programban, akiknek céljaik a következők:

A Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete életvitelt-életminőséget segítő eszközöket szeretne beszerezni az Egyesület látássérült tagjai részére. A forrás kiegészítés célja, hogy az idei évben legalább tíz látássérült pályázóval többet tudjanak támogatni az előző évekhez képest. A kampányban résztvevő öt követük, maguk is érintettek; négyen látássérültek, míg egyikük mozgásában korlátozott.

Mint azt Hajduk Péter a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének tisztségviselője és adománygyűjtő követe elmondta a világjárvány hatására a személyes kapcsolattartás lehetősége beszűkült, az életminőség romlását a bőrünkön érezhetjük. A látássérült emberek élete különösen nehéz lett.

A cél olyan kapcsolattartást segítő eszközök beszerzése, melyekkel tagjaink távol lévő családtagjaikkal, barátaikkal és a segítő szervezetekkel tudnak kommunikálni.

Sok alkalmazás létezik, melyek használatával személyesebbé válik a társalgás a látó társakkal, a segítő szervezetek pedig például tárgyak megkeresését, levelek felolvasását tudják biztosítani. Az online tér használatával az információszerzés, az interneten szervezett eseményeken való részvétel is elérhetővé válik. Másrészt olyan életvitelt segítő, életminőséget növelő eszközök beszerzését is célul tűzzük ki, melyek ebben a nehéz időszakában is támogatják tagjaink önállóságát. Napjainkban a lehetőségeknek nincs határa. Tagjaink leginkább kedvelt eszközei például a beszélő konyhai- és szobamérleg, a mosáshoz a színfelismerő készülék, vagy az ágy mellett a beszélő ébresztőóra. Az egészség kontrollálásához fontos a beszélő vérnyomásmérő, és vércukorszint-elemző. Gyengén látó tagjaink számára nélkülözhetetlen a digitális nagyító, de az okos eszközök itt is szerepet kapnak, például a bankjegy felismerésében.

A Martonvásári Fúvószenei Egyesület célja, hogy határokon átívelő zenei és emberi kapcsolatokat építhessenek a zenélésen keresztül. Célunk, hogy 2022 tavaszán kijuthassunk Franciaországba egy Nemzetközi Fúvóstalálkozóra. - ismertette a fúvosok művészeti vezetője, Pfiffer Zsuzsanna, aki hozzátette: Martonvásárnak három testvértelepülése van Európában. Ebből az egyik a Franciaországban található Saint Avertin. Zenekarunk 2022 tavaszára meghívást kapott Saint Avertinbe, azért, hogy részt vegyünk a három ország részvételével megvalósuló Nemzetközi Fúvóstalálkozón.

A zenekar 35-40 főből áll, akik mintegy fele 18 év alatti fiatalkorú. Testvérpárunk is van, illetve értelmi fogyatékos is zenél a csapatunkban. Saint Avertin 1691 km-re található Martonvásártól. A kint tartózkodásunk alatt családoknál fogunk lakni, de az utazást nekünk kell finanszíroznunk. Az útiköltség összességében több millió forint lesz. Több helyről is próbálunk forrást szerezni a turné finanszírozására. Az út teljes becsült bekerülési költsége 6,5 millió forint. Nekünk 2,4 millió forintot kéne még összegyűjtenünk, hogy megvalósulhasson a kiutazás.

A „Teljes Élet” Szociális Alapítvány képviseletében Braila Mária ismertette a mozgás- és halmozottan sérült, többségében otthon nevelkedő gyermekek, fiatalok, felnőttek és segítőik, barátaik táboroztatását közel 40 éve segítő alapítvány céljait:

2021-ben is 8 egyhetes turnusban, július és augusztus hónapokban száznál is több fogyatékkal élő barátunk nyaral a Fejér megyei Söréd településen működő ingyenes táborunkban. Több mint 150 önkéntes középiskolás, egyetemista és dolgozó felnőtt, sőt egész családok segítik őket a nyaralás során, és szereznek nekik maradandó élményeket a változatos programokkal.

Egy hét, amely más, mint a többi, sérült nyaralónak és segítőnek egyaránt. Társak, barátok lesznek a párban eltöltött hét során.

2022-ben is szeretnénk meghívni fogyatékkal élő társainkat táborozásra, ezért kérjük rokonaink, barátaink, munkatársaink ismerőseink és jószándékú ismeretlenek támogatását, adományait, hogy az általunk végzett sok önkéntes munka mellett az anyagiakat is biztosítan tudjuk. A mindenki számára ingyenes táborokat a „Teljes Élet” Szociális Alapítvány önkéntesei szervezik, biztosítják a táborhelyet, a megfelelő körülményeket, az infrastruktúrát, a teljes ellátást és a színes programokat, kirándulásokat. Évek óta gondban vagyunk, hogy táborhelyünk elhasználódott, öreg épületét megújítsuk. A többféle célra tervezett új épület felépítése hosszú távon biztosítaná a fogyatékkal élők szolgálatát.

Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület: „Legyen a zene újra mindenkié!”-kezdeményezését Zemlényi Katica, karnagy mutatta be:

Kodály Zoltán szavait kiegészítve indítjuk kampányunkat, hogy a társadalom valamennyi rétege ismét élvezhesse a zene gyógyító erejét! A Vox Mirabilis Kamarakórus a koncertek mellett számos társadalmi megmozduláson vesz részt rendszeresen, így most is egy nagy elhatározásunk lett:

Minél több emberhez eljuttatni az élő zenét, és ezen keresztül az életigenlés, az összetartozás és a közösségi élmény élvezetét nyújtani.

Az utóbbi időben sokan maradtak magukra és az aggodalom közepette nem jutott el hozzájuk az élő zene, mi ezen szeretnénk változtatni!

Eljuttatjuk a kóruszenét szociális intézményekbe, egészségügyi dolgozókhoz, iskolákba, idősek otthonába, utcákra, terekre... terveink szerint 30 kiskoncertet adunk, mintegy 1500 ember élvezheti így az élő zenét és a közösség erejét. Számunkra ez szolgálat és zenei nevelés is egyben. Ehhez a projekthez elengedhetetlenek az anyagi feltételek, így célunk 1 500 000 Ft gyűjtése, amely fedezi költségeinket. Programsorozatunk végén, október 9-én szeretettel várunk mindenkit egy közös nagy ünnepre az Öreghegyi Közösségi Házba!

A Követes adománygyűjtésről bővebb információk elérhetőek a www.jougyekert.hu oldalon.

A tájékoztatót követően a Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet a Viktória Központban élő mozgássérült emberek és segítőik számára.