Fehérvári Gyermek Néptánc-gála a Zichy színpadon

Több, mint száz gyermek részvételével rendezték meg a Belvárosban a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat Népművészeti Fesztiváljának kiemelkedő programját, az első Fehérvári Gyermek Néptánc-gálát. A Zichy színpadon a hazai fehérvári néptáncosok mellett felléptek salgótarjáni, miskolci és tordasi táncegyüttesek, abai zenészek és énekesek valamint az úrhidai Marton Bendegúz is.
2017.08.13. 19:41 |
Fehérvári Gyermek Néptánc-gála a Zichy színpadon

Második napjához érkezett a Királyi Napok programsorozatának idei újdonsága, a Népművészeti Fesztivál. A főszerep vasárnap is a népművészeti hagyományok felelevenítésének jutott. Szombaton a Sárköz, vasárnap a Felvidék került bemutatásra, mindemellett a Fő utcán igazi falusi hangulatba cseppenhettek az érdeklődök, akik így megismerhették a felvidéki a népszokások egy-egy momentumát.

A vasárnap délután megrendezett Fehérvári Gyermek Néptánc-gálán résztvevő együtteseket Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte. A gálán a Fölszállott a páva című tehetségkutatóban a középdöntőig jutó úrhidai Marton Bendegúz énekelt mezőföldi dallamokat, majd az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja, a salgótarjáni Nógrád Gyermek Néptáncegyüttes és a miskolci Szinvavölgyi Aprók Néptáncműhely közös produkcióját; mezőföldi ugróst és friss csárdást tekinthetett meg a közönség, majd az együttesek külön-külön is színpadra léptek. A miskolciak kalocsai és bökönyi táncokat, a salgótarjániak gömöri és Vág-Garam-közi táncokat, míg a fehérvári pulutykások felcsíki táncokat adtak elő és Páva variációk című műsorukat is bemutatták. Fellépett még az abai Abanda Zenekar és a Kösöntyű Énekegyüttes is, akik Ádámosi muzsika címmel zenéltek. Marton Bendegúz Felső-Tiszavidéki dallamokkal kápráztatta el a közönséget majd a Fölszállott a páva tehetségkutatóban szintén a középdöntőig eljutott tordasi Gatyamadzag zenekar Palatkai muzsikát játszott. 

Vasárnap a Belváros egy-egy terén egykori falusi helyszínek elevenedtek meg. Iker Józsefné, aki a Pusztahencsei Vadvirág Együttes vezetőjeként a Népművészeti Fesztivál egyes programelemeinek megvalósításában segédkezett a szervezőknek, elmondta, a cél az volt, hogy olyan programokat hozzanak el Székesfehérvár Belvárosába, amelyek a régi autentikus, paraszti kultúra élethelyzeteit mutatják be.