Az Árpád-kor örökségét mutatja be a 2020-ban nyíló kiállítás Székesfehérváron

Az Árpádok kora címmel a Magyar Nemzeti Múzeum és Székesfehérvár önkormányzata nagyszabású kiállítást rendez, mely várhatóan 2020. augusztus 20-án nyílik majd meg a Szent István Király Múzeumban. A tárlat megvalósításához biztosított kormányzati forrásról szóló döntésről Fehérvár országgyűlési képviselője és a város polgármestere közösen tájékoztatott a Nemzeti Emlékhelyen.
2017.11.20. 10:12 |
Az Árpád-kor örökségét mutatja be a 2020-ban nyíló kiállítás Székesfehérváron

A felújítás előkészítéséhez a kormány 2017-ben 31,7 millió forint támogatást nyújt, a teljes rekonstrukció finanszírozásáról pedig az előkészítés eredményeinek ismeretében hoznak majd döntést. A kiállítás, amelyet most készítenek elő, a tervek szerint megalapozza majd az ünnepi felkészülést, hogy Magyarország méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800. (2022), valamint Szent István király halálának 1000. évfordulóját.

„Az ország bölcsője” program második szakaszában, a Nemzeti Emlékhely komplex fejlesztése érdekében további megalapozó feltárások, műszaki felmérések, vizsgálatok elvégzésére van szükség, melyekre 65 millió forint költségvetési forrást biztosít a kormány.

Kiemelt jelentőségű „Az ország bölcsője” című alprogram, melynek részét képezi az egyes helyszíneket egységbe foglaló kulturális, történelmi sétaút kialakítása a történelmi Belvárosban. Az út a tervek szerint összeköti a királysírok helyszínét a volt Köztársaság mozi épületébe tervezett látogatóközponttal. 2022-ig egy teljes körút kialakítását tervezik a Városház tér és a Szent István-székesegyház bekapcsolásával.

Vargha Tamás és Cser-Palkovics András a Nemzeti Emlékhelyen, közösen tartott sajtótájékoztatót a kormányzati döntésről.

Székesfehérvár országgyűlési képviselője Vargha Tamás, aki Árpád-ház program miniszteri biztosa arról beszélt, hogy Magyar Kormány elkötelezett annak érdekében, hogy az Árpád-ház örökségét bemutassa a ma nemzedékének. "Ennek érdekében indult 2013-ban az Árpád-ház Program, melynek egyik kiemelt célja, hogy az egykori koronázó bazilikát és annak megmaradt köveit bemutassa korszerű múzeumtechnikai eszközökkel. A program része egy nagy átfogó kiállítás is, amin az Árpád-ház történetét mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum. Ez a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében valósul majd meg, és az előkészítési munkálatokhoz biztosított most a kormány mintegy 32 millió forintot." Beszélt arról is, hogy a kormány 65 millió forintot biztosított a Nemzeti Emlékhely komplex fejlesztése érdekében további megalapozó feltárások, műszaki felmérések, vizsgálatok elvégzésére.

Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András köszönetet mondott a támogatásért. Mint mondta az Árpád-ház Program alapjait a 2013-as kihelyezett kormányülésen sikerült lefektetni és ennek keretében valósulhat meg a volt Köztársaság Mozi épületében egy látogató- és kutatóközpont is, ami az Árpád korral foglalkozik. „A város súlyát, e korszak vonatkozásában jól jelző kormányzati döntésnek tartom azt, hogy egy nemzetközi figyelmet kapó, komoly szakmai előkészítést igénylő, múzeumi szinten is kiemelt kiállításnak a megrendezésére Székesfehérváron kerül sor. Nemzetközileg is egészen biztosan jegyzett kiállítás lesz és a tervek szerint 2020 augusztus 20 körül nyílna meg Fehérváron. A vasárnap bezárt Seuso kiállítás sikere pedig jól mutatta, hogy az emberek kíváncsiak ezekre a tárlatokra és az Árpád-házról szóló kiállítás pedig különösen meg fogja szólítani az emberek szívét és lelkét a nemzet történelmi fővárosában Székesfehérváron.”

Székesfehérvár feladata, hogy januárra elkészítse a terveket a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületének felújításáról, illetve megoldást találjon a múzeum raktározási problémáira.

Az egész épületre kiterjedő, kiemelt biztonságtechnikai intézkedésekre, átalakításokra lesz szükség, melyek megalapozzák a következő évtizedek múzeumi kiállításait is. A terveket a kormány elé kell terjeszteni, ezt követően kezdődhet el az engedélyeztetés és a kivitelezés.