Az Arany János, a Távirda és a Kégl György utcák felújításáról tájékoztatták a belvárosiakat

Lakossági fórumot tartott csütörtökön Égi Tamás önkormányzati képviselő. A kiemelt témák között szerepelt a Távírda, a Kégl György és az Arany János utca, valamint az Országzászló tér felújítása is. Az Arany János utcában öt közművet cserélnek majd és teljes burkolat felújítás lesz, míg a II. János Pál pápa téren üvegfedéssel mutatják majd be a négykaréjos templom maradványait. A Távirda utcában júliusban kezdődik a felújítás, a közművek átépítése mellett burkolatcserére is sor kerül.
2017.06.01. 20:21 |
Az Arany János, a Távirda és a Kégl György utcák felújításáról tájékoztatták a belvárosiakat

A fórumon részt vett Cser-Palkovics András polgármester is, aki a város idei költségvetéséről szólva elmondta, hogy Székesfehérvárnak nincs adóssága és jelentős, mintegy 4,5 milliárd forintos tartaléka van. Kiemelte, hogy az anyagi lehetőségeknek köszönhetően jelentős fejlesztéseket lehet végrehajtani a városban. Elmondta, hogy eddig mintegy 110 milliárd forint összegben született döntés különböző fehérvári fejlesztésekről, amelyek a következő évek során megvalósulnak. Székesfehérvár polgármestere szólt arról is, hogy a legnagyobb kihívás ebben az esetben a fejlesztések összehangolása, hogy úgy újuljanak meg az utak és közterek, hogy közben minél kevésbé akadályozza a város működését, közlekedését.

Székesfehérvár polgármestere bevezetőjében elmondta a fórum résztvevőinek, hogy részletes információkat kaphatnak az Arany János utca, a Géza tér és a II. János Pál pápa tér, valamint a Távirda és a Kégl György utcák felújításáról is, míg az Országzászló tér felújítása kapcsán a közlekedés kérdése még nyitott, ebben a kérdésben olyan megoldást keresnek, ami megelégedésére szolgál az ott lakóknak.

Az Országzászló tér tervezett felújítása kapcsán a fórumon elhangzott, hogy a behajtás részben szűnik csak meg, a tervek szerint a múzeum előtti ág megmarad a felújítás után, míg az északi ág megszűnik. A tervek szerint 2018 nyarára készülne el a tér felújítása.

Az Arany János utca, a Géza tér és a II. János Pál pápa tér felújítása kapcsán Égi Tamás alpolgármester, a Belváros önkormányzati képviselője tájékoztatta a fórum résztvevőit. Felidézte, hogy már évekkel ezelőtt elkezdték volna a munkát, de ekkor történt, hogy a Bazilika tetőszerkezete megroppant, sürgős felújításra szorult és a munkálatok alatt nem lehetett elkezdeni a beruházást. Most végre elkezdődnek a munkálatok, jövő héten már átadják a munkaterületet a kivitelezőnek. Öt közművet cserélnek majd párhuzamosan és teljes burkolat felújítás lesz.

Az új burkolat bazalt nagykockakőből és kiskockakőből áll majd és eltűnnek a szegélyek is. A közművek cseréjére 120 nap áll a kivitelező rendelkezésére, várhatóan szeptembertől pedig már megkezdődhet a burkolat cseréje. Megújul a Bazilika előtti tér is, a II. János Pál pápa téren üvegfedéssel mutatják majd be a régészeti feltárások eredményét, a négykaréjos templom maradványait. 

A fórumon elhangzott az is, hogy az Arany János utcában 1913-ban épültek a szennyvíz és ivóvíz vezetékek, így már régóta megértek a cserére. A munkálatok alatt az Arany János utcába nem lehet majd parkolni és behajtani, az ott lakóknak a Petőfi utcában és a Szent István téren biztosítanak parkolási lehetőséget.

A Távirda és a Kégl György utcák felújításáról a fórumon elhangzott, hogy a közel 600 millió forintos beruházás keretében a vízközmű rekonstrukció mellett a csapadékcsatornát is átépítik és burkolatcserére is sor kerül. Emellett térkő járdák és aszfaltozott parkolók is lesznek. A Távirda utcában júliusban kezdődik a munka, míg a Kégl György utcai munkákra júniusban indul a közbeszerzési eljárás.

A Távirda utcában minden ingatlan új bekötést kap a közművekre. A közművek cseréje a Budai út egy szakaszát is érinti, így várhatóan mintegy két hétig útzár lesz a Budai úton. A Távirda utca teljes felújítása még idén elkészül. Mintegy 2,5 méter mélyen lesznek parkolósávok, az út sávelhúzással vezet majd a forgalomcsillapított utcában, amelyet dézsába ültetett fák szegélyeznek majd. Megújul a Távirda utca közvilágítása is.

A fórumon számos belvárosi témáról kérdeztek a résztvevők, többek között szóba került a Panorama Offices mögé épülő parkolóház és a Skála áruház sorsa is. Elhangzott, hogy a Távirda utca tervezése során figyelembe vették azt a forgalmi terhelést, amit a parkolóház jelent majd, a becsatlakozásig kétirányú lesz a forgalom. A magánberuházásban épülő parkolóházról elhangzott, hogy az önkormányzat tudomása szerint hamarosan elhárulnak a bürokratikus akadályok az építés megkezdése elől. A Skála áruházzal és az előtte lévő térrel kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy a terület magántulajdonban van. A tulajdonos plázaépítési tervekről is egyeztetni kívánt az önkormányzattól, a Kégl György utcától a József utcáig terjedő óriási épület tervét azonban az önkormányzat nem támogatja, ellenben jelezte vételi szándékát a területre a tulajdonosnak.

Kérdések érkeztek a murvás parkoló sorsáról is, válaszában Égi Tamás elmondta, hogy még 2007-ben értékesítette a területet az önkormányzat jóval a piaci ár felett, mintegy 6 milliárd forintért az Alba Pláza tulajdonosának. A szerződéshez kötbér is tartozik, amennyiben 2018 márciusáig nem épül meg a tervezett beruházás, akkor a tulajdonos 1,4 milliárd forint kötbért kell fizetnie az önkormányzatnak. Amennyiben befolyik majd ez az összeg, az önkormányzat parkolóházat kíván építeni belőle. 

Városfejlesztés

  1. Új tornacsarnok a Ciszterben

    Éppen 108 esztendeje, Székesfehérváron született a legendás Kaszap István. Az évforduló alkalmából emléknapot rendeztek egykori iskolájában, a mai Ciszterci Szent István Gimnáziumban, és mostantól az ő nevét őrzi az intézmény új tornacsarnoka, melyet Spányi Antal megyés püspök áldott meg. Az emléknap programját ünnepi konferenciával és csarnokavató röplabdamérkőzésekkel folytatták.

    2024.03.25.
  2. Elkészült a felújítás

    A Városgondnokság és a Polgármesteri Hivatal szakemberei a terület önkormányzati képviselőjével közösen tartottak bejárást a Rózsa ligetben, ahol az új rózsatövek elültetésével befejeződött a parkfelújítás. Megújultak a pergolák, a sétányok, felújították a füvesítést, új fákat ültettek és mintegy hatezer új, a gombás betegségekkel szemben ellenálló rózsatövet ültettek el az ágyásokban.

    2024.03.22.
  3. Újjáépítik a pályát

    Rendkívül drága, több tízmillió forint ezért közbeszerzési eljárást írt ki a Városgondnokságnak a Bregyóban található BMX, roller és gördeszka pálya újjáépítésére. A munkát elnyerő vállalkozónak TÜV minősítéssel együtt kell elkészítenie és felépítenie az új extrém pályát július végéig.

    2024.03.20.
  4. Megújul a kereszteződés

    Napokon belül elkezdődik a végleges körforgalom kialakítása a Pozsonyi - Zsolnai - Pöstyéni kereszteződésben az Öreghegyen. Minden ágon lesznek gyalogos átkelőhelyek és megújul a közvilágítás is, ami jóval biztonságosabbá teszi a közlekedést. A beruházás május végéig készül majd el.

    2024.03.20.