Augusztus 10-én pénteken kezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Kevesebb mint egy hét van vissza a Királyi Napokig, ami egyszerre szól a történelmünkről, a hagyományainkról, értékeinkről, de szól a mai Fehérvár széles kulturális életéről is. Sokan várják már a megnyitót, ami augusztus 10-én pénteken este fél kilenckor lesz. Ebben az évben II. András és családja körül zajlanak majd a programok. Idén Sárospatak, Szent Erzsébet szülőhelye lesz a vendég a királyok városában.
2018.08.04. 19:22 |
Augusztus 10-én pénteken kezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok

A Nemzeti Emlékhelyen az egykori koronázótemplom maradványai fölött már áll az a színpad, ahol augusztus 18-án és 19-én a szertartásjátékon megnézhetjük, hogyan koronázták 1205-ben a Szent Koronával II. Andrást magyar királlyá.

A történelemünk, ami a Királyi Napokon megelevenedik, itt történt Székesfehérváron, a Nemzet Történelmi Fővárosában.

Az idei ünnep II. András és családja körül zajlik majd – mondta Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere. „Nagyon közeleg az az évforduló, 2022, ami Fehérvár alapításának 1050. évfordulója, és az Aranybulla Fehérvári kibocsátásának 800. évfordulója is lesz egyben. Az idei programok egy kicsit fel is vezetik ezt az ünnepet: a szertartásjáték és a múzeumba nyíló kiállítás is II. Andrásról szól majd. Idén is nagyon várom, hogy sok-sok mosolygós ember érezze jól magát az idei Királyi Napokon. Köszönöm mindenkinek azt az együttműködést, aminek eredményeként az ország egyik legértékesebb fesztiváljává nőtte ki magát a Királyi Napok.”

Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András, Igaz Krisztina a Fehérvári Programszervező Kft  szakmai vezetője, Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója, Ruff Tamás a Helyőrségi Zenekar karnagya és Majoros Andor az Alba Regia Táncegyesület művészeti vezetője közösen ismertette az idei Királyi Napok programját.

Az évről évre sokak által szeretett programok idén is várják majd a közönséget. A Musica Sacra, a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál vagy éppen a Nemzetközi Néptáncfesztivál, de lesznek könnyűzenei koncertek is a Belvárosban és a fény utcán kívül lesz egy különleges fényfestés is a Bíróság épületére.

A Székesfehérvári Királyi Napok minden évben új elemekkel egészül ki, így lesz ez idén is.

A megnyitón idén is meglepetés fényjátékkal készülünk – mondta Igaz Krisztina, majd kiemelte, hogy három estén keresztül 3D architekturális épületvetítés lesz a Bíróság épületén. A Nemzetközi Néptáncfesztivál után 16-án lesz a katonazenekari fesztivál és ugyanezen a napon érkezik Fehérvárra a Tour de Hongrie mezőnye továbbá kezdődnek a könnyűzenei estek is. Augusztus 18-án és 19-én lesz a Koronázási Szertartásjáték.