Arturo Alvarez első magyar bajnoki gólja győzelmet ért

A télies tavasz miatt korábban elhalasztott bajnokit pótolt a Videoton Szombathelyen. A diósgyőri vereség után sem volt visszafogott a fehérváriak játéka, az első félidőben Alvarez révén szereztek vezetést. Szünet után inkább a védekezésre figyeltek Caneiráék, és a kevés helyzetet hozó meccsen végül 1-0-ra nyertek.
Haladás - Videoton 0-1 (0-1)
2013.04.10. 16:47 |
A télies tavasz miatt korábban elhalasztott bajnokit pótolt a Videoton Szombathelyen. A diósgyőri vereség után sem volt visszafogott a fehérváriak játéka, az első félidőben Alvarez révén szereztek vezetést. Szünet után inkább a védekezésre figyeltek Caneiráék, és a kevés helyzetet hozó meccsen végül 1-0-ra nyertek.
 
José Gomes változtatott néhány helyen a vasárnap vereséget szenvedő csapaton, de ebben nem kell szenzációt keresni, hiszen valóban igen bő a Vidi kerete. A bekerülők közül ráadásul Alvarez főszereplővé is lépett elő, bár előbb nem ő, hanem Nikolics szerezhetett volna vezetést - de kihagyta a ziccert. A Haladás komoly helyzet nélkül, főleg a bal oldalon vezette támadásait, a Vidi pedig bátran játszhatott a nevelő klubja ellen szereplő Kovács Istvánra. A fiatal középpályás a 33. percben meg is mutatta, miért tartják nagy tehetségnek, remek labdával ugratta ki Arturo Alvarezt, aki mesteri átvétel után higgadtan lőtt a jobb alsó sarokba. Gyurcsó veszélyes lövésével érzékeltette a Vidi, hogy nem elégszik meg az egygólos vezetéssel, igaz, a félidő végén a hazaiak is közel jártak a gólhoz, Ugrai kevéssel fejelt fölé.
A második félidő a nehéz, göröngyös talajon nem hozott folyamatos játékot, nagyon kevés izgalom akadt, ami így persze a fehérváriaknak volt jó. Az 51. percben Ugrai a jobb, bő negyed órával később Radó a bal szélen szólozott egészen hosszan, előbbi lövéssel, utóbbi beadással zárta alakítását, de gól egyikből sem lett. A Videoton letudta helyzet nélkül a második félidőt, de szervezett védekezésével nem tudott mit kezdeni a Haladás. Ezzel a szombathelyiek nyolc mérkőzés óta tartó veretelenségi sorozata megszakadt, a Vidi pedig győzelemmel hangolt a vasárnapi, győri rangadóra.
(Fotó: vidi.hu)
 
Haladás - Videoton 0-1 (0-1)
Videoton: Bozsovics - Brachi, Caneira, Vinícius, Stopira - Mitrovics, Gomes - Gyurcsó (Juhász), Kovács, Alvarez (Paraiba) - Nikolics (Torghelle).
Gl: Alvarez (33.p.)