-
Parkőrök Fehérváron
A Városgondnokság tavasz eleje óta fokozatosan vezette be a köztisztasági tevékenységébe a parkőri szolgálatot. Több helyszínen: a Zichy ligetben, a Rózsaligetben, a Jávor Ottó téren, továbbá a Halesz parkban, valamint a Palotavárosi szabadidőparkban, váltott műszakban összesen hat ember dolgozik parkőrként.
2024.05.17. -
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16.
Anthrax, Amon Amarth és Death Angel - metalnevekkel kezdi a névsort a FEZEN
A 2020-as FEZEN első napján érkezik Székesfehérvárra az Anthrax. A thrash metal nagy négyesének egyik nagyágyújaként nem szorul bemutatásra. A New Yorkból induló zenekar közel tizenegy stúdióalbummal és több mint tíz millió eladott lemezzel a háta mögött érkezik a fesztiválra július 29-én, szerdán.
A nyitónapon érkezik a FEZEN-re a viking metál egyik jelentős csapata, az Amon Amarth. A dallamos death metal zenét az északi mitológiával ötvöző svéd alakulat több mint 30 éve járja a világot, és készít lemezeket. És az Amon Amarth tipikusan olyan "termék", aminek jót tesz a kor: mára igazi fesztiválkedvencekké váltak, Európában és a világ számos pontján találkozhatunk velük a legnagyobb eseményeken. Székesfehérvárra a FEZEN nyitónapjára érkeznek 2020. július 29-én, szerdán.
Az Anthraxhez hasonlóan szintén Amerikából érkezik a Death Angel. A San Fransisco közelében alakult banda 10 év kihagyással 1982 óta koncertezik és készíti az albumokat Mark Osegueda énekes vezetésével. A FEZEN-re lehet, hogy friss Grammy-díjjal a zsebükben érkeznek, hiszen idei albumuk címadó dalát jelölték a 2020 januárjában kiosztásra kerülő rangos zenei díjra, a "legjobb metálteljesítmény" kategóriájában. Persze az igazi elismerés mindig a közönségtől jön, Magyarországon 2020. augusztus 1-én, a FEZEN zárónapján találkozhatunk velük.
A FEZEN fesztivált 2020-ban is magyarország első amerikaifutball-pályáján és annak környékén rendezik július 29. és augusztus 1. között. Idén is sokszínű fellépőlistát ígérnek a szervezők: pop, elektronikus, rock és metal zenekarok egyaránt érkeznek a négy napban Székesfehérvárra.