Amerikai diákok a Szent György Kórházban – folytatódik az Atlantis program

A Szent György Egyetemi Oktató Kórház két éve csatlakozott a nemzetközi Atlantis programhoz, ennek keretében tizenöt amerikai diák érkezett az intézménybe, hogy fontos tapasztalatokkal gazdagodjanak. Az orvosi előkészítő képzésben részt vevő fiatalok az orvostudomány mellett a magyar kultúrával és gasztronómiával is megismerkedhetnek.
2018.07.09. 16:19 |
Amerikai diákok a Szent György Kórházban – folytatódik az Atlantis program

Az USA különböző tagállamaiból tizenöt diák érkezett Székesfehérvárra, hogy az Atlantis projekt keretében kórházi tanulmányi programon vegyenek részt a Szent György Kórházban.

A fiatalok elmondták, hogy az elmúlt napok során pozitív tapasztalatokat szereztek az a Szent György Kórház orvosainak hozzáállásáról, munka közben folyamatos a kommunikáció, hogy követhessék, megérthessék, pontosan mit, miért csinálnak az orvosok. A program főszervezője idén is Prof. Dr. Izbéki Ferenc osztályvezető főorvos volt.

Dr. Reiber István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója kiemelte, hogy idén már harmadik alkalommal üdvözölhetnek olyan amerikai diákokat a kórházban, akik az egészségügy területén szeretnének magyarországi tapasztalatokat gyűjteni. Hozzátette, a kórház vezetése igyekszik mindent megtenni, hogy a diákok megismerhessék, hogyan gyógyítanak 2018-ban a Szent György Kórházban.

Dr. Nagy Szilárd, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár sajátos, izgalmas kezdeményezésnek nevezte az Atlantis programot, amelynek keretében Európában gyűjthetnek tapasztalatokat az amerikai diákok.

Dr. Nagy Szilárd sok évszázados európai hagyománynak nevezte, hogy az iparosok, tudósok ellátogatnak távolabbi tájakra, hogy tapasztalataikat hazahozva magasabb színvonalon űzzék tovább szakmájukat. Azt kívánta a diákoknak, hogy ittlétük ne csak szakmai gazdagodással teljen, hanem élvezzék Magyarország és Székesfehérvár kulturális lehetőségeit, turisztikai látványosságait is.

A Szent György Kórház 2016 nyarán csatlakozott az Atlantis programhoz. A külföldi hallgatók a kórházban az orvostudomány szakmai részét tapasztalhatják meg, emellett a magyar ételeket, magyar kultúrát is megismerhetik a vendégek tartózkodásuk során. Az amerikai orvostanhallgatók elmondták, hogy a székesfehérvári tapasztalatszerzés fontos számukra amiatt is, hogy tudják, milyen irányba szeretnének majd továbbhaladni későbbi orvosi tanulmányaik során.

Közélet

  1. Kiváló vagyonőrök

    Jubileumi ünnepséget szervezett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Vármegyei Szervezete. A Városháza Dísztermében szerdán délelőtt rendezett eseményen oklevéllel köszöntötték azokat, akik 20, illetve 25 éve tagjai a kamarának, és itt adták át a „Kiváló Vagyonőr” címeket is. A hét személy- és vagyonőr a szakmában végzett kiemelkedő munkájával, a rendkívüli események kezelésében végzett helytállásával érdemelte ki az elismerést.

    2024.05.08.
  2. Átadták az ösztöndíjakat

    Ötvenöt diák tanulmányait támogatja ebben a félévben Székesfehérvár Önkormányzata. Hétfőn délután ünnepélyes keretek között adták át az Alba Regia Tanulmányi Ösztöndíjakat a Városháza Dísztermében. A fiatalokat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a rendezvényen.

    2024.05.06.
  3. Támogatás az egyetemnek

    Kilencvenezer dolláros támogatásban részesül az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara. A Kyndryl Alapítvánnyal való együttműködésnek köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg az egyetemen a kiberbiztonsággal kapcsolatos képzésekben.

    2024.05.08.
  4. Történelemből érettségiztek

    A kereszténység elterjedése, Hunyadi Mátyás, a II. világháború, de a gazdasági rendszerváltás és az erdélyi fejedelemség is témaként szerepelt az idei középszintű érettségin. A magyar és a matek után történelemmel folytatódott a tanév végi kötelező vizsgák sora.

    2024.05.08.