Amatőr ökölvívás - Varkocsos sikerek a Horváth Géza Emlékversenyen

A 2018. évi Horváth Géza Emlékversenyen szerb, horvát, szlovén és magyar csapatok alkották a mezőnyt. Magyar Ildikó saját súlycsoportjánál feljebb indult, - a rutinszerzés miatt vállalva a mérkőzést - noha kikapott, értékes tapasztalatokat szerzett. Lénárt Péter (+91 kg) ismét kiütéssel győzött, már az első ütésével megrendítve ellenfelét, akit a 2. menetben padlóra is küldött. Balogh Bálint (serdülő 59 kg), szintén győztesen tért haza és a verseny legjobb serdülő versenyzője díjat is bezsebelte.
2018.10.24. 18:10 |
Amatőr ökölvívás - Varkocsos sikerek a Horváth Géza Emlékversenyen
Major László sikeres technikai minimumvizsgát tett,  így ő a Varkocs György Box Club legújabb igazolt versenyzője.

Sport

  1. Kategóriagyőztes lett Székesfehérvár

    Kategóriagyőzelemmel zárult Székesfehérvár számára a Kihívás Napja 2024-es programja. A város a 70 ezer fő feletti lélekszámú települések között végzett az első helyen, míg a Németh László Általános Iskola a tanintézmények versenyében lett dobogós. Köszönet minden, a közösségi sportolásba bekapcsolódott gyermeknek és felnőttnek!

    2024.05.30.
  2. Sporttudományok Fehérváron

    A háromnapos XXI. Országos Sporttudományi Kongresszus előtt írt alá együttműködési megállapodást az Óbudai Egyetem és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. A következő három napban a résztvevők 155 előadást hallhatnak a sporttudományok témájában. A rendezvényhez kapcsolódóan Székesfehérvárra érkezett az országjáró szűrőkamion is, ahol számos vizsgálatot és mérést elvégeztethettek az érdeklődők.

    2024.05.29.
  3. 70 éves az aranycsapat vb ezüstérme

    A legendás aranycsapat 1954-es világbajnoki ezüstérmének 70. évfordulója alkalmából előadást tartottak a TARSOLY Ifjúságért Egyesület közösségi terén. A vendégek megismerhették a svájci vb mérkőzéseit, az Aranycsapat világszóló sikereit és Puskás Ferenc pályafutását.

    2024.05.30.
  4. Sport és tudomány három napon át

    Országos Sporttudományi Kongresszusnak ad otthont Székesfehérvár. A háromnapos találkozón a hazai sport jövőjét meghatározó tudományos kérdéseket vitatják meg a területen dolgozó szakemberek.

    2024.05.29.