Állománygyűléssel tisztelegtek a nemzeti ünnep előtt az Összhaderőnemi Parancsnokságon

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Székesfehérváron, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán, pénteken. Az eseményen ünnepi beszédben méltatták Szent István király és Fehérvár szerepét az állam kialakulásában. Ezt követően kitüntetéseket adtak át, majd a 2015-ös Fehérvár Hangja győztes Zabos Regina és Mits Márton, önkéntes tartalékos hadnagy műsorát hallgatták meg az egybegyűltek.
2018.08.17. 11:32 |
Állománygyűléssel tisztelegtek a nemzeti ünnep előtt az Összhaderőnemi Parancsnokságon

Az ünnepségen a csapatzászló bevonulása után elsőként Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető, katolikus tábori lelkész. tartott előadást, áttekintve az államalapítást, királysági berendezkedésünk történetét, és Székesfehérvárnak az e történetben játszott szerepét.

Az előadás alatt középkori páncélos lovag, 1848-as huszár, I. világháborús huszár, I. világháborús rohamista (gyalogos), valamint II. világháborús egyenruhákban álltak díszőrséget katonai hagyományőrző vendégek.

Ezt követően Schmidt Zoltán dandártábornok, Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott törzsfőnöke elismeréseket, kitüntetéseket adott át Elismerést kaptak: Kovács László, Selmeczi Attila és Szepesi Ferenc, alezredesek 40 esztendei szolgálat után, Egri Zoltán, zászlós 20 év után és Ladányi Gabriella, tanácsos 10 év szolgálat után. A migrációs válsághelyzet kezeléséért szolgálati jelet kapott Dr. Murinkó Attila, ezredes. A kardokkal ékesített szolgálati érdemjel arany fokozatában részesült, Atkári Győző alezredes. Honvédségért Emlékplakettel ismerték el Tóthné Hegyi Viktória, törzszászlós szolgálatát.

Az eseményen részt vettek Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal hivatalvezetője, a társ fegyveres testületek, rendvédelmi szervek, és a honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek vezetői, képviselői.