-
Beni gyógykezelésére gyűjtenek
Május 11-én, szombaton 9.00 órától tíz bemutatómérkőzést vívnak a Törteli Box Club sportolói a jótékonyság jegyében. A rendezvényen a 4 éves Micskó Beni gyógykezelésére gyűjtenek, aki Duchenne-féle izomsorvadásos betegségben szenved.
2024.05.08. -
Aranyecset a családról
Idén is sikerrel folytatódott az Aranyecset című, vizuális nevelési tehetségprogram az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájában. Az intézményben köszöntötték kedden délután azokat a gyerekeket, akiket a program keretében meghirdetett, megyei szintű, “Családom” című rajzpályázat keretében díjaztak.
2024.05.08. -
Napközis tábor a KEMPP-ben
Idén nyáron is megszervezi nyári napközis táborát általános iskolások számára a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely. Mind a négy turnus júliusban indul, jelentkezni legkésőbb a turnusok kezdése előtt 10 nappal lehet.
2024.05.07. -
Mesés kiskertek pünkösdkor
Tizennyolc székesfehérvári óvoda részvételével rendezik meg május 17-én, pénteken délután négy órától az V. Mesés kiskertek rendezvényt. Az óvodások kedvenc meséik jeleneteit alkothatják egy kiskert formájában a Zichy ligetben. Az elkészült kiskertek két héten keresztül láthatók majd a ligetben.
2024.05.07.
Alkoss bátran, és mi kiállítjuk művedet! - december 1-ig várják a rajzokat
December elsejéig várják az alkotásokat arra a rajzpályázatra, amelyet Anna Margit festőművész halálának 30. évfordulója tiszteletére írt ki a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény. A pályázaton a 12-20 év közötti fehérvári diákok alkotásait várják.
2021.11.29. 13:06 |
Az alkotásokat december 1-jén szerdán 18 óráig adhatják be a pályázók.
A Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény rajzpályázatot hirdetett székesfehérvári iskolák 12 – 20 éves diákjai számára, Anna Margit festőművész halálának 30. évfordulója tiszteletére. A szervezők Anna Margit alkotásainak egyéni átiratait, parafrázisait várják a pályázóktól, amelyhez a művésznő Deák Gyűjteményben található munkái szolgálnak ihletforrásul.
A részletes pályázati felhívást ITT található!