-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Alig egy év és Fehérvárra érkeznek a világ legjobb egyetemista amerikai focistái
Sporttörténelmet írt Székesfehérvár és a Magyar Amerikai Futball Szövetség, amikor a város 2017-ben elnyerte a 2020-as Egyetemi Amerikai Futball Világbajnokság rendezési jogát. A „kihívás elfogadásáról” még 2017-ben dr. Cser-Palkovics András polgármester és Boda Gábor, a MAFSZ elnöke adtak tájékoztatást, a First Fielden, Magyarország egyetlen szabványméretű amerikai futball pályáján, amely a világbajnokságnak is otthonául szolgál majd.
A találkozó alkalmával a polgármester bemutatta a bizottságnak a várost, beszélt színes sportéletéről, amelyben kiemelkedő helyen áll a kosárlabda, a futball, a jégkorong, a kézilabda és röplabda mellett most már az amerikai futball is.
Mint mondta, a fehérvári klub felkészült szakmai stábbal, kiváló infrastrukturális keretek között dolgozhat, az egyre növekvő szurkolói tábor nagy örömére. „Két évvel ezelőtt is egyértelmű volt a számunkra, hogy pályázni szeretnénk a vb rendezési jogára. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az akkor leadott pályázati anyagunkban foglaltak óta is sokat fejlődött a fehérvári létesítményünk, amelyen a következő időszakban is szakemberek dolgoznak majd, ugyanis további 800 fedett ülőhellyel kívánjuk bővíteni a már most 2500 székes First Fieldet.” – hangsúlyozta a vállalást Dr. Cser-Palkovics András.
Bemutatkoztak a szervezőbizottság küldöttei is. A svájci Julien Carrel elmondta, kétnapos látogatásuk célja, hogy bejárják a sportpályát, megnézzék a játékosok fogadására kijelölt szállodákat, végigbeszéljék a helyi szervezőkkel az esemény sarokpontjait, illetve jógyakorlatokat cseréljenek. A küldött felhívta a figyelmet arra, hogy minden idők legerősebb mezőnye érkezik jövőre a városba, ugyanis Mexikó, Japán és az Amerikai Egyesült Államok is jelezték már részvételi szándékukat.
A megbeszélésen jelen volt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség is.
A szövetség képviselői elmondták, hogy sem az országban, sem az ország környékén nem volt még ilyen rangos amerikaifutball-esemény, éppen ezért a verseny hírét, a hamarosan kezdődő Universiádé játékokra is örömmel viszik majd el.
A jövő június és július között megrendezésre kerülő, a futball Európa-bajnoksággal is egybeeső, nagyszabású világeseményre a város fesztiválhangulattal készül. Az előzetes tervek szerint nem csak a First Fielden, hanem a televíziók elől és a Belvárosban elhelyezett óriáskivetítőkön keresztül is élőben lehet majd követni az eseményeket.