Alekszejev Tamara nyerte az öttusázók világkupa-döntőjét

Pályafutása legnagyobb sikerét aratta Alekszejev Tamara, az Alba Öttusa válogatott öttusázója. A világkupa sorozat vilniusi döntőjében végig kiegyensúlyozottan versenyezve, a záró számban előnyét megőrizve aranyérmet szerzett. Kovács Sarolta hetedik lett, klubtársa, a szintén volános, még junior korú Varga Eszter pedig élete első felnőtt VK-döntőjében huszonkilencedik helyen végzett.
2017.06.26. 09:13 |
Alekszejev Tamara nyerte az öttusázók világkupa-döntőjét

A pentathlon.hu beszámolója szerint Alekszejev Tamara már azzal megalapozta a mieink optimista hangulatát, hogy a pénteki vívásban lenyűgözően teljesített és 28 győzelemmel, valamint mindössze hét vereséggel megnyerte a számot (270 pont). A folytatásban, az uszodában elért 2:19.56-os időeredménye ugyan csak a 15. helyre volt elég a mezőnyben, de az újabb 271 ponttal két szám után is az élen tudott maradni. A lovas pályán begyűjtötte a maximálisan megszerezhető 300 pontot, ráadásul ezt a számot is megnyerte, így a kombinált számnak is az első helyről vághatott neki. A második helyen induló versenyző 23 másodperc hátrányban volt Alekszejev Tamarával szemben. A magyar sportoló végül megtartotta vezető helyét és csodálatos teljesítményét megkoronázva futott be elsőként a célba. Alekszejev Tamara pályafutása legnagyobb sikerét aratta és ismét letette névjegyét a nagyon erős öttusa mezőnyben. Alekszejev Tamara 1384 ponttal zárta az első helyen a finálét a litván Asadauskaite és az orosz Gubajdulina előtt.

Kovács Sarolta is nagyon kiegyensúlyozottan szerepelt, ugyanis a vívásban húsz győzelemmel és tizenöt vereséggel a kilencedik helyen végzett (220 pont), de az úszást a második helyen zárta 2:10.45-ös időeredménnyel, amiért 290 pontot kapott. Egyéni világbajnokunk két szám után a hatodik helyen állt 510 megszerzett ponttal. A lovas pályán ő is remekelt, szintén a maximális 300 ponttal zárt és a záró tusa előtt feljött a harmadik helyre. Az élről induló Alekszejev Tamara mögött 31 másodperc volt a hátránya. Sajnos a kombinált szám nem sikerült számára túl jól, ebben a számban csak 22. lett (12:50.01; 530 pont) és végül 1340 ponttal a hetedik helyen zárta a világkupa-döntőjét.

A harmadik magyar induló, Varga Eszter vívásban 32. lett (11/24; 166 pont), az uszodában remekül szerepelt és 9. lett (2:16.56; 277 pont) és két szám után a 30. helyen várta a folytatást a megszerzett 443 pontjával. Lovaglásban voltak hibái, de még így is a mezőny első felében zárt, ugyanis 17. lett és 291 pontot gyűjtött. A kombinált számnak a 25. helyről vághatott neki, 1:47-es hátránnyal Alekszejev Tamara mögött. A záró tusában a mezőny harmincadik helyén zárt (13:22.01; 498 pont) és végül a 29. helyen ért célba (1232 pont).