-
Előnyben az Alba
A rájátszásban a bronzcsata első meccsét vívta az Alba Fehérvár a Zalakerámia ZTE KK ellen és megőrizte a pályaelőnyét. A Fehérvár több mint 100 pontot dobott, a mérkőzés legértékesebb játékosa Vojvoda Dávid lett.
2024.05.11. -
Elrajtolt a II. Senshi Kupa
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében szombat délelőtt közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.11. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Kosáreső, Hearst-parádé, újabb Alba-győzelem a negyeddöntőben
Mindkét oldalon a hozzáállás fontosságát emelték ki az első meccs után, persze ellenkező előjellel. Az Alba megvalósította elképzelését, harcosan játszott, a debreceniek mester ellenben arra panaszkodott, hogy nem pörgött eléggé csapata. Ezek után várható volt, hogy a második találkozón nagy küzdelem lesz, de az első percekben mintha beragadt volna az Alba. A Debrecen 10-2-re húzott el, kihasználva a védekezés hibáit. Amint ezek eltűntek jött a fordítás, Herast tripláival és Vojvoda pontjaival (17-15). A negyede végén is jól működött a fehérvári elhárítás, Gillon betöréseivel pedig hétre nőtt az előny.
A második negyed elején Zaid Hearst „megőrült”, három újabb triplát, majd egy duplát dobott, húsz pontnál járt, amikor a csapat 38-24-re vezetett. Az előny egy ideig megmaradt, sőt nőtt, mert nem tudtak mit kezdeni a vendégek az Alba támadásaival (49-33). Amikor sikerült kivédekezniük egy támadást, kicsit közelebb kerültek, de a mezőnyemberek vezette Alba ura volt a helyzetnek és ötven pont fölé jutva magabiztosan vezetett az első félidő végén.
A harmadik negyedet, mint az elsőt, jól kezdte a Debrecen, Moore triplája után tízre csökkent a különbség. De jól reagáltak a hazaiak, Vojvoda és Curry is kézt triplát dobott, hamarosan a húsz pont közelében járt a differencia (69-51). Bár szívósan küzdött és tartotta magát a DEAC, Moody vagy Hines zsákolásai is csak arra voltak elegendőek, hogy maradjon a szünetbeli különbség a negyedik negyedre.
Kicsit kényelmesen kezdte a negyedik játékrészt az Alba, érezte Forray Gábor is, és a második perc végén időt kért (84-72). A fehérváriak védekezése szétesett erre a periódusra, Drenovac, Polyák és Moody is könnyedén használta ezt ki. Volt viszont extra támadásban, Vojvoda lépet elő vezérré, így mindig tudott felelni az Alba. Hogy mennyire hézagos volt a védelmek munkája, azt mutatta a 100-87-es állás az utolsó három perc kezdetén. Még ekkor sem adta fel a Debrecen, úgy tűnt, Davis triplája dönthet 1:21-gyel a vége előtt (103-91).
Csakhogy ezután kamikaze-kosárlabdát kezdett a Debrecen, Moore és Drenovac dobálta futtából a hármasokat. De hiába, a hibák ellenére a végén higgadtan büntetőzve az Alba célba ért előnyével és egy őrült negyedik negyed után 2-0-ra alakította a párharcot. Minden fehérvári pontszerző dobott legalább tíz pontot, Hearst és Vojvoda pedig extrát nyújtott. A negyeddöntő hátralévő meccseiből egyet kell megnyernie az Albának, hogy bejusson a négy közé.
Alba Fehérvár – DEAC 114-105 (24-17, 31-23, 22-23, 37-42)
Alba: Curry 12/6, Vojvoda 22/9, Lukács N., Davis 11/3, Ahmad 14/3. Csere: Csorvási 11, Hearst 34/18, Gillon 10, Markovics.