Alba Regia Feszt augusztus 22-24 között a Feketehegy-Szárazréti szabadtéri színpadon

Sok bizonytalanság jellemezte az idei fesztivál előkészítését és végül idén augusztus 22 és 24 között a Feketehegy-Szérazréti Közösségi Ház szabadtéri színpadán rendezik az Alba Regia Fesztet. Székesfehérvár Önkormányzata és a Kodolányi János Egyetem összefogásának köszönhetően három napon keresztül 12 ingyenes koncerttel várják az érdeklődőket.
2020.08.10. 07:41 |
Alba Regia Feszt augusztus 22-24 között a Feketehegy-Szárazréti szabadtéri színpadon

A színpadon többek között Nene, a Vörös Tamás Project, Vörös Janka x Newseries valamint Elsa Walle és Winand Gábor szerepelnek.

Idén a helyzetnek megfelelően egy szabadtéri színpaddal, és a rendezvények megtartására vonatkozó előírásoknak megfelelően korlátozott számú, megfelelő távolságba ültetett nézőkkel tartják meg Székesfehérvár tekintélyes múltú jazz fesztiválját.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is jobbnál-jobb jazz, funk-soul és egyéb fúziós stílusokat képviselő zenekarok lépnek fel három napon keresztül, illetve idén is lesz a zenei színvonalhoz méltó vendéglátás. A gasztronómiai egységek is kisebb területre korlátozódnak, de azért most sem maradnak el az igényes borok és sörök, valamint mindazon finomságok, amelyekkel teljessé tehetjük az élményt.

„Nagyon hálásak vagyunk, hogy a város és a Kodolányi János Egyetem támogatásával egy ilyen rendkívüli helyzetben is meg tudjuk tartani az Alba Regia Feszt-et. Idén fel se merült, hogy a hagyományokhoz hűen, külföldi fellépőt is hívjunk, most 100%-ban a magyar zenészeknek adunk teret. Székesfehérvár jazz fesztiválja több évtizedes múltra tekint vissza, és mindent megteszünk azért, hogy most és a jövőben is az igényes hazai zene és a feltörekvő tehetségek fóruma maradjunk, és a város hírnevére és turizmusára is kedvező hatást gyakoroljunk.” – foglalja össze Mits Gergő, a fesztivál egyik főszervezője, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője.

Fehérvári színes

  1. Rácz Katalin az országos döntőben

    A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére először került sor az ország kedvenc testnevelő tanárainak kiválasztására. Fejér vármegyében a 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelők között Rácz Katalin, az István Király Általános Iskola testnevelőtanára kapta a legtöbb voksot, így ő képviseli a vármegyét az országos döntőben – június 10-ig lehet leadni rá a szavazatokat.

    2024.05.30.
  2. Családi nap Palotavárosban

    A Palotavárosi tavaknál folytatódik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ városrészi piknikjeinek sora: június 1-jén, szombaton 15 órától az itteni sport- és szabadidőközpontba várják kikapcsolódásra a családokat. Exatlon-pálya, lézerharc és darts foci a füves területen, mesejáték, operettcsokor és könnyűzenei koncert a színpadon – mindenki találhat kedvére valót az ingyenes esemény kínálatában.

    2024.05.30.
  3. Borsófesztivál - még lehet jelentkezni

    Idén már a kilencedik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 15., szombat. Az eseményre június 10-ig lehet jelentkezni.

    2024.05.30.
  4. Kerművészeti napok a kastélyban

    A Károlyi József Alapítvány idén május 31. és június 2. között már 20. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Idei, kiemelt téma a füves- és sziklakertek, labirintusok és útvesztők, valamint a fenntartható fejlődés és az arborétumok. Több program várja a gyerekeket a parkban és a felújított, egykori istállóban kialakított látogatóközpontban is. 

    2024.05.30.