Triplák nélkül, hosszabbításban nyerte az első meccset az Alba Fehérvár

Megkezdődött a kosárlabda-bajnokság rájátszása, a középszakaszt (is) megnyerő Alba Fehérvár Puebla Plus a nyolcadik helyen bekerülő Kecskemétet fogadta. Nem játszott jól az első félidőben a favorit, a vendégek stílusa érvényesült, vezettek is húsz perc után. Az Albának a folytatásban sem ment a tripladobás, egész meccsen csak kettő esett be, de a hosszabbítást az utolsó negyyedben fordítva kiharcolták Taylorék. Ebben pedig már felőrölték az elfáradó ellenfelet, így megszerezték az első győzelmet a párharcban.
Alba Fehérvár Puebla Plus - Kecskemét 89-79
2017.05.10. 19:23 |
Triplák nélkül, hosszabbításban nyerte az első meccset az Alba Fehérvár

Úgy kezdődött a meccs, ahogy várható volt, a Kecskemét lassította, az Alba gyorsította volna a játékot. Inkább a vendégek jártak sikerrel, de elhúzni egyik csapat se tudott a másiktól. Amikor indulhatott a Fehérvár, hibákat követett el, de a védekezése alapvetően rendben volt. A támadás ritmusa sokkal kevésbé, és egyénileg sem hozott senki extrát. A Kecskemét edzője sokat cserélt, játékosai pedig sokat faultoltak, ez sem volt meglepetés. Büntetőkből tartotta egy-két pontos előnyét az Alba, az első negyedről elmondható volt, hogy csak az izgalmak terén érte el egy playoff-csatától elvárható szintet.
Jól folytatta az Alba, de ez csak azt jelentette, hogy négy pont lett az előny. Lóránt Péteren szabálytalanul védekezett Ivosev, de miután ezt a játékvezető nem fújta le, a hazai kapitány kireklamált magának egy technikait. Ezzel meg is tört az Alba lendülete, a Kecskemét pedig türelmes játékkal fordított. Pongó Martin és Hegedűs is kintről talált be, Dzunicsnak vissza kellett küldenie Lórántot hatpontos hátrányban. Ez bejött, mert az ő pontjaival zárkózott fel csapata, de a félidő végén többször is hiába támadott az egyenlítésért. Kintről egyetlen egyszer sem találtak be a hazaiak húsz perc alatt, ez pedig a palánk alatt szervezetten védekező KTE malmára hajtotta a vizet.

Azért 37-31-es vezetése után a Kecskemét is lefagyott, és a második félidő elejére is áthúzódott a kosáriszonya. Ezt Egy Mohammed-betörés és egy Lóránt-ziccer révén kihasználta, és fordított az Alba. Sőt, egy jó periódusnak köszönhetően, amelyben Taylor is magára talált, nyolccal sikerült elhúzni. Keller és Lóránt azonban megkapta harmadik hibáját, megint cserélgetnie kellett a fehérvári vezetőedzőnek, ez pedig nem tett jót a csapatnak. Ivosev ezúttal a játékra koncentrált, nagy triplát dobott, vezérletével visszajöttek a vendégek. Néhány eladott labda is segítette őket, olyannyira, hogy Hegedűs hármasával már vezettek, ezt Taylor duplája ellensúlyozta.

De hiába vezetett az Alba, borzasztóan kezdte a negyedik negyedet. Nemcsak kosarakat kapott, ráadásul helyzetbe hozta az ellenfelet az elrontott dobásokkal, és olykor a lila mezesek rohanták úgy le a fehérváriakat, ahogy azt fordítva vártuk volna… Türelmesen és nyugodtan játszottak a vendégek, Pongó Máté triplájával már héttel vezettek, és ami az igazi sikerül volt, teljesen elbizonytalanították az alap- és középszakasz győztest. Több mit 36 perc játék után esett be az első hazai tripla Taylor révén, ekkor öttel mentek a vendégek. Időt kértek, viszont ezzel le is álltak, az Alba pedig Shepard pontjaival újfent fordított! Az utolsó percbe is egypontos előnnyel mentek be a fehérváriak, ám rossz döntések után Karahodzics révén megint ott volt az előny. Mohammed büntetőkkel egyenlített, majd 19 másodpercig támadott, de nem szerzett pontot a Kecskemét, így 76-76 után jött a hosszabbítás.
Ezt pedig sokkal jobban kezdte az Alba, Taylor újabb triplája egy 7-0-ás rohamot jelentett másfél perc után. Úgy tűnt, elfogyott a Kecskemét, közel sem jártak dobásaik a jóhoz, az Albában pedig Shepard és Mohammed is zsákolt egy-egy nagyot. Utóbbi 18 ponttal, 7 lepattanóval, 4 assziszttal és 5 kiharcolt faulttal zárt, amivel kulcsszereplő lett – de a győzelmet a közepesen játszó Albának mégis a küzdőszellem hozta meg. A végén a fiatalok is pályára kerültek, de a hosszabbítás utolsó percére már nem maradt kérdés. A párharcban 1-0-ra vezet az Alba, folytatás szombaton Kecskeméten.

Alba Fehérvár Puebla Plus - KTE-Duna Aszfalt 89-79 (22-20, 13-17, 24-21, 17-18, 13-3)

Alba: Taylor 19/6, Mohammed 18, Shepard 15, Lóránt 17, Keller Á. 6. Csere: Farr 12, Keller I. 2, Somogyfoki, Nshimba, Varga M.