Alba Fehérvár - Szolnok döntő lesz a kosarasoknál

A szurkolók által legjobban várt presztízs-csata jött létre a kosárlabda-bajnokság döntőjében. Miután az Alba már pénteken bejutott, vasárnap este a Szolnok drámai, hosszabbításos mérkőzésen nyert a Paks ellen és követte a fehérváriakat. Ugyanaz lesz tehát a párosítás, mint a kupadöntőben, ahol hússzal nyert az Alba. A bajnoki döntő első meccse szerdán este hétkor kezdődik Fehérváron.
2013.05.19. 21:39 |

Supola Zoltán és az Alba Fehérvár a kupadöntő után a bajnoki fináléban is a Szolnokkal találkozik
A Szolnok úgy nyert az elődöntő ötödik mérkőzésén az Atomerőmű ellen, hogy a negyedik negyedben még tizenhárom pontos hátrányban is volt, hazai pályán. A végét azonban döntetlenre mentette a címvédő, a hosszabbításban pedig felülkerekedett és 102-98-ra nyert. Ezzel az idény nagy részében az Adria Ligában edződő Szolnok bejutott a döntőbe, és még van esélye, hogy nyerjen egy címet idén. A kupában kikapott a döntőben - éppen az Albától. Mint emlékezetes, két éve ugyanez a két gárda játszotta a finálét., akkor 3-2-re nyertek a Tisza-partiak, hiába vezetett 2-0-ra az Alba. Tavaly pedig a bajnoki elődöntőben találkoztak, ott simán ment tovább a Szolnok. Ebben a szezonban azonban három meccsükből kettőt Braniszlav Dzunics csapata nyert, legutóbb a középszalasz utolsó fordulójában itthon.
A döntő szerdán kezdődik, a további mérkőzések május 25-én, 28-án, valamint ha szükséges 31-én és június 2-án lesznek.