A Vörösmarty Színház előadását is beválogatták az idei POSZT-ra

Beválogatták az idei POSZT versenyprogramjába a Vörösmarty Színház Halál Thébában című előadását. A darab érzelmeket kifejező tűpontos dialógjainak és Horváth Csaba egyedi mozgásszínházi világának találkozásából egy költői, érzéki előadás született. A POSZT fesztivált 2018. június 7-e és 16-a között rendezik meg Pécsen.
2018.03.20. 07:40 |
A Vörösmarty Színház előadását is beválogatták az idei POSZT-ra

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó, válogatói – Regős János színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, valamint Térey János író, költő, drámaíró, műfordító – a 2018-as versenyprogramba a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatásra kerülő (illetve az előző válogatói ciklus utolsó két hetében bemutatott, a korábbi válogatók által meg nem tekintett) előadások közül 7 nagyszínházi és 7 kamara-előadást választottak ki. A két válogató Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, illetve Bazsányi Sándort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar esztétika szakának megbízott tanszékvezetőjét választotta segítőnek.

A Vörösmarty Színház Halál Thébában c. előadását 2017. december 15-én mutatták be a Kozák András Stúdióban.

Jon Fosse világhírű norvég drámaíró az Oidipusz-trilógiából lenyűgöző kortárs színpadi átiratot készített, esszenciává sűrítve a történetet, és mindvégig fenntartva a pattanásig feszülő izgalmat. A darab érzelmeket kifejező tűpontos dialógjainak és Horváth Csaba egyedi mozgásszínházi világának találkozásából egy költői, érzéki előadás született a stúdióban.

A 2018-as POSZT VERSENYPROGRAMJA:

Henrik Ibsen: Rosmersholm
Kolozsvári Állami Magyar Színház
rendező: Andriy Zholdak

A. P. Csehov: Három nővér
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
rendező: Ilja Bocsarnikovsz

Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz
Katona József Színház, Budapest
rendező: Kovács D. Dániel

Henrik Ibsen: Hedda Gabler
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
rendező: Keresztes Attila

Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Katona József Színház, Kecskemét
rendező: Béres Attila

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Szigligeti Színház, Nagyvárad
rendező: Anca Bradu

László Miklós: Illatszertár
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
rendező: Mohácsi János

Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Újvidéki Színház
rendező: Alekszandar Popovszki

William Shakespeare: III. Richárd
Radnóti Színház, Budapest
rendező: Andrei Șerban

Matei Vișniec: Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
rendező: Zakariás Zalán

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Miskolci Nemzeti Színház
rendező: Szőcs Artur

Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör
Katona József Színház, Budapest
rendező: Székely Kriszta

Jon Fosse: Halál Thébában
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
rendező: Horváth Csaba

Forte Társulat / Thomas Bernhard: Vaterland
Forte Társulat
rendező: Horváth Csaba