-
Mozaikok a zsidóság életéből
Mozaikok a zsidóság életéből címmel nyílik fotókiállítás szeptember 22-én, vasárnap délután a Vörösmarty Színházban. Villányi András munkáit november 24-ig láthatják az érdeklődők a teátrum galériáján.
2024.09.20. -
Akciós könyvek vására
Székesfehérvárra érkezik az Alexandra Kiadócsoport szépséghibás és akciós könyveinek vására. Több mint 15 ezer különféle könyvet kínálnak már 100 forinttól a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban, a Fürdősor 3. szám alatt szombaton 10.00 órától.
2024.09.20. -
Elindult a Fehérvári Irodalmi Napok
Számos könyvbemutató, koncert és érdekes beszélgetés várja majd az irodalom kedvelőket pénteken és szombaton is. A kilencedik fehérvári irodalmi napok csütörtöki megnyitóján Darvasi László tartott könyvbemutatót.
2024.09.20. -
Beiktatták Brunner Vilmost
Beiktatták Brunner Vilmos lelkipásztort a Belvárosi Református Templomban. A szombat délelőtt tíz órakor kezdődő ünnepi Istentisztelet a hívek nagy érdeklődésétől kísérve, telt ház előtt zajlott.
2024.09.18.
A város alpolgármestere fogadta az Erdélyben járt diákokat
A Kodolányi János Középiskola és Kollégium támogatást nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! pályázaton. A „Magyar uralkodók nyomában, Erdély és Magyarország történelmi fővárosaiban” című projektet a Kolozsvári Református Kollégiummal közösen valósította meg az intézmény.
2015.06.15. 15:34 |
A Kodolányi János Középiskola és Kollégium támogatást nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Határtalanul! pályázaton. A „Magyar uralkodók nyomában, Erdély és Magyarország történelmi fővárosaiban” című projektet a Kolozsvári Református Kollégiummal közösen valósította meg az intézmény.
A projekt létrehozása során márciusban a kolozsvári diákoknak bemutatták Székesfehérvár magyar uralkodókhoz köthető emlékeit. Két hónappal később, májusban a Kodolányi János Középiskola és Kollégium tanulói is megismerhették Kolozsvár nevezetességeit egy-egy diáktalálkozó alkalmával. Az intézmény célja, hogy egy fiatalos honlapon ismertessék “Kincses Kolozsvár” és környéke, valamint “A Királyok Városa, Székesfehérvár” és térsége idegenforgalmi értékeit, amely mind stílusát, mind tartalmát tekintve elsősorban a magyar tizen- és huszonévesekhez szól.
A székesfehérvári diákok május 26-31. között összesen hat napot töltöttek Erdélyben. Az út első állomásaként Nagyváradra látogatott el a negyvennégy fős küldöttség, ahol a város magyarok számára legfontosabb épületeit, parkjait tekintették meg, emellett Szent László szobrát is megkoszorúzták. Ezt követően Kolozsvárra vezetett a csoport útja. A tizenegyedik évfolyamos diákoknak egész héten kiváló programokban lehetett részük: megtekintették Kincses Kolozsvár nevezetességeit, Geszti Péter-Dés László: Dzsungel Könyve című előadását, továbbá táncházban is jártak. A fiatalok Tordára is ellátogattak, ahol megnézték a Sóbányát, illetve a Tordai-hasadékban is kirándultak. Később még Gyulafehérváron is megejtettek egy városnézést. Végül megérkeztek Torockóra, melynek keretében a Székelykő 1129 méteres magasságából pazar kilátás nyílt az eléjük táruló tájra. A hatnapos tanulmányi kirándulás utolsó állomásaként a tanulók Nagyenyed szépségeit is megcsodálhatták.
A projekt részleteiről, illetve a hatnapos út során szerzett tapasztalatokról az intézmény ötfős küldöttsége, Budai Marianna projektvezető, Szikszai Cintia, a honlap ötletgazdája, Mészáros Luca, Sárvári Tímea, és Véninger Zsófia számoltak be Mészáros Attila alpolgármesternek hétfő délután. „A Magyarország Kormánya által elindított Határtalanul! program nagyon fontos célja volt az, hogy a magyarországi fiatalok is megismerhessék a saját kultúránkat életben tartó társaikat, beszéljünk akár Erdélyről, a Felvidékről, vagy más, elcsatolt területekről. Azt gondolom, hogy a tapasztalat is azt mutatja, hogy az ebben a programban résztvevő magyarországi fiatalok nemcsak egy utazásként és szórakozásként élik meg ezt a néhány közös napot, hanem valóban látják és érzik ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét. A projekt keretében az elmúlt évek során több székesfehérvári iskolai diákjai is ellátogathattak határon túli, magyarlakta településekre. Bízom abban, hogy ez a program továbbra is folytatódik, és minél több székesfehérvári fiatal kap lehetőséget arra, hogy határon túli magyarokkal tudjon kapcsolatot ápolni.” – mondta Mészáros Attila. A hétfői Városházán tett látogatás alkalmával az erdélyi kirándulás apropóján készített húszperces filmet is levetítették.
A Határtalanul! pályázat kiírásában a Kodolányi János Középiskola és Kollégiumnak is egy "projektterméket" kellett készítenie a külföldi túráról. Az intézmény egy honlapot hozott létre, melyen keresztül Székesfehérvár és Kolozsvár szépségeit mutatják be a fiatalok szemszögéből. A Kolozsvári Református Kollégium, valamint a Kodolányi János Középiskola és Kollégium a két iskola tizenegyedikes diákjai által a „Magyar uralkodók nyomában Erdély és Magyarország történelmi fővárosaiban” című, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Fejér Megyei Önkormányzat, illetve Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott Határtalanul! projekt keretein belül létrehozott, „Székesfehérvár, a királyok városa és Kincses Kolozsvár” elnevezésű oldalt Székesfehérvár Megyei Jogú Város turisztika honlapjának allapjaként ajánlották fel a készítők.
További információ a http://szerver2.kodolanyi-kozepisk.hu/fehervarkolozsvar/ honlapon érhető el.