-
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16. -
Kömives István 90 éves
A 90 éves Kömives Istvánt otthonában köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője. Az ünnepeltnek nem volt ideje megöregedni, hiszen közlekedésmérnökként vasúti kocsikat tervezett, mozdonyt vezetett, mechanikát tanított a gépipari technikumban, szőlőt gondozott, és saját kezével házat, nyaralót épített.
2024.05.15.
A valódi teljesség a szeretet - egy év kihagyás után tért vissza a Vízivárosi Advent
A tavalyi évi szünet után tért vissza újra a Vízivárosi Advent hagyományos rendezvénysorozata a városrészbe.
Az idén a szokásos négy adventi szombat helyett három alkalommal rendeznek programokat, mivel a december 11-i szombat munkanap, ezért a harmadik és a negyedik hétvégén esedékes programokat összevonták. Az első gyertyagyújtás alkalmával a Hétpettyes Óvoda nagycsoportosainak műsorát láthatta Holdapó és a kíváncsi kiscsillag címmel a vízivárosi advent közönsége, majd Girbe-gurba fenyőfa címmel a Hétvezér iskola 2.B osztályának műsora következett. Ezt követte az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI ünnepi összeállítása, valamint a Széna Téri Általános Iskola 2.B osztályának előadása. Az első adventi alkalom ünnepi műsorát a Nosztalgia Nyugdíjas Klub fellépése zárta.
Az adventi heteket Dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője nyitotta meg, kiemelve, hogy amikor ilyen nagy a közéleti lárma és egy megzavarodott világban érezhetjük magunkat, akkor a lényeg megtalálásához tudatosan kell elcsendesedni.
"Ilyenkor tudjuk csak súlyozni azokat a dolgokat, hogy mi az ami nekünk jó, és mi az amit el kellene hagyni, félretenni, erre jó alkalom ez az adventi négy hét. Ez a várakozás nem lehet egy passzív várakozás, mert valaki közeledik: a karácsony napján megtestesülő szeretet. Ha ezt a szeretetet nyitott szívvel tudjuk várni, akkor talán az életünk nemcsak erre a négy hétre változik meg, hanem életmódot is tudunk váltani.."
Köszöntötte a résztvevőket a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője, Deák Lajosné is, aki szeretetteljes, örömteli délutánra invitálta a résztvevőket.
"Szeretetteljes ez a délután, hiszen a gyerekeink fognak műsort adni és örömteli, mert ők azért készültek, hogy mi boldogok legyünk és hogy ezen a napon egy nagy családként tudjunk közösen együtt lenni" Deák Lajosné köszönetet mondott a pedagógusoknak is, akik fáradhatatlan munkával készítették fel az óvodás és iskolás gyerekeket az adventi előadásukra.
Az ünnepi műsor előtt Berze János református lelkész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal...Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” - idézte János evangéliumát a lelkész, aki szerint a teljesség szóra lehet emberi szinonimákat keresni, mint például a megelégedettség, a jólét, az Isten azonban sokkal többet akar adni, mert amihez a valódi teljesség kötődik, az a szeretet.